Tudományszervezési Tájékoztató, 1978

1. szám - Szemle

temeken, az állami intézetekben, az ipari laboratóriumokban egyaránt. Elvetették azt a nézetet, hogy a tudomány fejlődése önmagában elégséges cél. A társadalmi meggondolások váltak a tudományos döntések alapjává, a kutatások fontosságát társadalmi relevanciájuk határozta meg. Ж VOLT A HIBA A HATVANAS ÉVEK TUDOMÁNYPOLITIKÁJÁBAN? A tanulmány szerzői hibáztatják a tudománypolitikusokat, amiért nem látták előre a hirtelen bekövetkezett problémákat és igy nem is próbálkoztak azok megelőzésével, A tudományos-műszaki kutatások kormánytámogatása nem valamiféle szent cél érdekében történt; az eredmények katonai alkalmazhatósága és a nemzeti tekintély öregbitése volt a döntő. Ez viszont meglehetősen szűk és egészségtelen program-kialakitásra vezetett. Egészségtelen volt egyrészt azért, mert túlságosan hamar teljesíthetők voltak a feladatok, másrészt pedig önkéntelenül is felvetették azt a kérdést: egyáltalán mi célt szolgálnak ezek a tudományos-műszaki vivmányok, nincs-e káros mellékhatása a nagyiramu fejlődésnek? A tanulmány szerzői szerint az alapkutatások —mint a későbbi ujitások alapjai— támogatása sem volt megfelelő. Az Egyesült Államokban, és máshol is, gombamód szaporodtak a felsőoktatási intézmények, a kutatási projektumok, de ez nem a műszaki és gazdasági növekedés fokozódására, hanem a diplomás munkanélküliségre és csillagászati összegekre rugó felsőoktatási kiadásokra vezetett. Az amerikai egyetemek különben sem sokkal jobbak a nyugat-európaiaknál. Az interdiszciplináris kutatás —amit a könyv szerzői elsődleges fontosságúnak tartanak— műhelyeiként nem sokkal jobban funkcionálnak, mint az európaiak. Végeredményben az alapkutatás nagyvonalú támogatása csak a diszciplinák számát sokszorozta meg, a társadalmilag hasznos eredményekét nem. Az OECD felmérés következtetése szerint elérkezett az idő, amikor átfogó műszaki tervezésre és a műszaki terveket támogató és alátámasztó távlati tudománypolitikára van szükség. Ilymódon megelőzhető a káros fluktuáció a tudomány támogatásában, társadalmilag hasznos prioritások alakithatók ki, s hatásosan átalakíthatók az alkalmazkodásra képtelen intézmények. Ezeket a feladatokat újonnan létesitett intézmények látnák el, melyekben a tudománypolitikusok együtt dolgoznának a tudósokkal, a politikusok belátnák, hogy döntéseiket megváltoztathatja a kutatás igénye, a tudósok meg fölhagynának a tudomány semlegességének hangoztatásával. A BÍRÁLAT BÍRÁLATA Az OECD tanulmány szerzői túlságosan szigorúan Ítélik meg a hatvanas évek tudománypolitikáját. Nem szabadna megfeledkezniük a tagadhatatlan tudományos-műszaki sikerekről, felfedezésekről, a tudományos képzés hallatlan mérvű felfutásáról. A tudomány és a közvélemény viszonyában beállt változást pedig nemcsak a tudománypolitikusok, hanem a könyv szerzői, az OECD szakembergárdája sem tudta előrelátni, s igy megelőzni sem. A HATVANAS ÉVEK VALÓSÁGOS HIBÁI A hatvanas évek "hibájául" inkább a következők róhatók fel: Szinte mágikusan hittek a tudományos kutatás mindenhatóságában, kimeríthetetlen és tévedhetetlen felfedezés-forrásnak tekintették, melynek alkalmazása azonnali gazdasági haszonnal is jár. Megkísérelték a tudományos kiadások és a tudomány termelékenységének mérését — de mivel ez utóbbi ténylegesen nem mér30