Tudományszervezési Tájékoztató, 1977

1. szám - Figyelő

ron a kutató munkájának hatékonyságát és az egész tudomány fejlődési ütemét. Ilyen erkölcsi kérdés például - a kollegák felfedezéseihez való viszonyulás; - a hivatali elődök érdemeinek értékelése ; - a tudományos kritika formái; - a tudós önkritikája; - a mester és a tanítvány viszonya; - a disszertációk értékelése a tudományos tanácsokban; - a társ-szerzőség a cikkeknél és a felfedezéseknél; - a sznobizmus és a kivagyiság. A tudományos felfedezések fogadtatásával kapcsolatos ellenállásra egyrészt igen nagy szükség van, mivel megóv a nagy tudományos baklövésektől, de a túlzott ellenállás a tudomány pangásához, fejlődésének megakadásához vezethet. A felfedezés elismerésének útjában a legnagyobb akadály a felfedező és ellenzői tudományos koncepcióinak elvi különbözősége lehet. Bár az ilyen akadályok szükségesek, egyáltalán nem kell feloldhatatlannak lenniük. Nagyon fontos, hogy az opponensek jóindulattal viseltessenek "ellenfelükkel" szemben. Az ilyen viszonyulás a "rokonszenv elvének" nevezhető, de vajon elég gyakran alkalmazzák-e? A tudományos felfedezésekkel kapcsolatos ellenállás okai között még egy nagy, és sajnos hatásos, csoport akad, s ez az etikai normák teljes negligálásához vezet. Gyakran vagyunk tanúi uj eszmék kétségtelen elhallgattatására tett kísérletnek, s ezek néha "sikerre" is vezetnek. S milyen kényelmetlen azután, ha évek multán helyességük kétséget kizáróan bebizonyosodik. Az ilyesfajta ellenállást az irigység, a "saját terület" tulajdonosi féltése, a korábbi nézetek makacs védelmezése, végül a munkatárs iránti ellenszenv diktálja. Elsőnek lenni mindenhol nehéz, a tudományban is. S a hátul jövők milyen gyakran tönkre teszik az elsők által taposott ösvényt! Ennek legprimitívebb módja, hogy ugy tesznek, mintha előttük még semmi sem létezett volna a kutatásban. S ha mégis meg kell emlékezniük elődjeikről, negatívan értékelve teszik, sőt a bibliográfiai adatokat egyenesen meghamisítják. A kritikai megjegyzéseknek udvariasaknak és tapintatosaknak kell lenniük, a ledorongoló kritika mérhetetlen károkat okozhat. A tudósnak önkritikusan kell viszonyulnia saját kutatásaihoz, kötelessége nyilvánosan beismerni hibáit. A mester és tanítvány viszonya örök probléma. Nincs kizárva, hogy a felnőtt tanítvány ellenségesen érez majd tanárával szemben, de a századok óta érvényes erkölcsi normák szerint nincs joga fellépni ellene. Az eltávolodás legyen a tanítvány tiltakozásának legélesebb formája. A tanár tanítványához való viszonyának féltékenységtől mentesnek kell lennie; támogatnia kell őt a tudományos munkában is, az élet egyéb területein is. A tudományos tanácsokban a szavazások még titkosak, a kommunizmusban azonban ilyen már nem lesz. Manapság még gyakran előfordul, hogy bár senki nem lép fel nyiltan a disszertáns ellen, egyesek mégis ellene szavaznak. Gyakran előfordul az is, hogy egyes tudósok szinte automatikusan irják nevüket olyan cikkek alá is, amelyekben személyes részvételük nem volt alapvető, vagy éppenséggel teljesen hiányzott. Gyakran a disszertánsnak még nincs egyetlen "egyszemélyes" cikke sem, minden cikkén tudományos vezetőjének a neve szerepel első helyen, holott az lábjegyzetben is közölhette volna, hogy milyen minőségben szerepel. A tudományban gyakran találkozhatunk nagyképűséggel is: a nagy tudós leereszkedően bánik kisebb kaliberű kollégájával, az elméleti szakember lenézi a gyakorlatit. Az egyik kielégül a felsőbbrendűség érzésétől, a másik pedig sértve érzi magát. Világos, hogy mindez nem segiti elő alkotó légkör kialakítását. — KLASZSZEN,V . I. : Ob étiké v naucsnoj rabote. /А tudományos munka erkölcse./ = Himija i Zsizn* /Moszkva/,1976.7.no. 21-25.p. M.Zs. 77