Tudományszervezési Tájékoztató, 1977

3-4. szám - Figyelő

A tudományos munkatársak korábbi két kategóriája helyett /tudományos segédmunkatárs és tudományos főmunkatárs/ öt uj beosztást állapítottak meg: tudományos segédmunkatárs, tudományos munkatárs, tudományos főmunkatárs, vezető kutató, csoportvezető. Mind az öt csoport számára rövid minősitési követelményeket dolgoztak ki, ezek a munkabér—rendszer fontos elemét alkotják. Például a csoportvezető olyan magasan kvalifikált szakember /a tudományok doktora vagy kivételképpen kandidátusa/, aki a kutatócsoport tudományos és tudományos—

szervezési vezetését végzi. E csoportok megadott időtartamra és valamely komplex probléma megoldására alakulnak egy adott osztály vagy néhány osztály keretében. A tudományos segédmunkatárs olyan felsőfokú képzettséggel rendelkező szakember, aki résztvesz a tervezett kutatásokban, vagy az információs alap megadott kutatási szempontok szerinti gazdagítását végzi, illetve informáló tevékenységet folytat. Mindegyik beosztási csoport számára igen differenciált fizetési skálát dolgoztak ki; a fizetések nagysága nem növekedik automatikusan a szolgálati idővel, illetve a tudományos fokozatok odaítélésével. Lehetőség van arra is, hogy egy alacsonyabb beosztási csoportban dolgozó munkatárs a magasabb csoportba soroltaknál is nagyobb fizetést kapjon, ha ennek megfelelő teljesítményt nyújt. Az intézetben alkalmazott uj rendszer megszüntette a fizetések területén korábban mutatkozó egyenlős— dit, lehetővé tette a munkatársak tevékenységének, s a tudomány gazdagításához való hozzájárulásuknak differenciált megközelítését. Az uj rendszer bevezetésével javult az intézet erkölcsi légköre, és a minősítő bizottságok állandó tevékenysége lehetővé tette ennek megőrzését a kísérlet egész időszaka alatt. — VORONKOV,L.Sz.: Ékszperiment prodolzsaetszja. /А kisérlet folytatódik./ = Vesztnik Akademii Nauk SZSZSZR /Moszkva/, 1976.12.no. 73-79.p. M>Zs

> Előfordul, hogy csalnak a kutatók A szellemi becsületesség a tudósok fő erénye. Az a kutató, aki mellőzi a számára zavaró eredményt, az a kísérletező, aki egy jelenséget nem létezőnek tekint, biztos lehet abban, hogy pályája nem lesz hosszú életű. Rövidesen fény derül a csalásra. A gyakorlatban természetesen kevésbé szigorú mindez. Előfordul —ez teljesen köznapi dolog— hogy a kutató téved, ha egy kisérletet kellő ellenőrzés nélkül végez, vagy ha bizonytalan eredményekből tul gyorsan von le következtetéseket. Megtörténhet azonban, hogy a csalás szándékos. A kutató, ha meg van győződve elmélete helyességéről, megkísérli befolyásolni a kisérletet és olyan precíz tényeket ir le, /melyek ugyan nem igazak/ de erősitik álláspontját. Ha az elmélet igaz, az ilyen tipusu csalást nehéz felfedezni. Ellenben, ha az elmélet hamis, helyes ha a kutató beismeri tévedését /vagy csalását/. A tudománytörténet több olyan esetet ismer, amikor nehéz eldönteni, hogy egyszerű hibáról vagy szándékos meghamisításról van—e szó. Gyakran —politikai meggondolások miatt— a csalás a nagyközönség tudomására jut, de általában csak a tudományos közösség értesül róla. Hires példa a csalásra az úgynevezett Piltdown-ember fosszilis koponyacsontja. A negyvenes években a humán paleontológusok között vita folyt a koponya valódiságát illetően, mivel az az emberréválás folyamatában fontos láncszemnek tünt. Teilhard de Chardin is hozzájárult a vita jelentőssé válásához: 1913-ban, azon a területen, ahol hivatalosan a koponyát találták /Piltdown mellett, Sussexben/ feltárt egy szemfogat, amely tökéletesen illeszkedett az állakpocshoz, s pontosan olyan jellemzőkkel rendelkezett, melyeket az elmélet feltételezett. De ahogy az ásatások haladtak, a piltdowni ember egyre gyanúsabb lett, nem illeszkedett a többi fosszilium adataihoz. Mindenki fellélegzett, amikor 1953— ban a British Muzeum jelentése kimu430