Tudományszervezési Tájékoztató, 1976

1. szám - Figyelő

biztosítja a társadalmilag indokolt kutatási tevékenységhez szükséges pénzügyi eszközöket. A K+F ráfordítások dinamikája nagyobb, mint a nemzeti jövedelemé: részarányuk a nemzeti jövedelemben 1960-ban 1 százalék volt, 1975-ben már eléri a 2,5 százalékot, 1980-ra pedig 4 százalékot terveznek. A lengyel állam tudománypolitikai elveit a tudományos körök helyeslik, de viták folynak néhány speciális kérdésben, amelyek konkretizálják ezt a politikát. Vita tárgya például a tudományos körök részvétele a kutatási tevékenység céljainak meghatározásában. Mind a tudósok, mind a gazdasági és politikai vezetők aláhúzták annak szükségességét, hogy növelni kell a tudomány részvételét az ország fejlődési irányainak meghatározásában, bár nyilvánvaló, hogy ennek során különbözőképpen értelmezik a felelősség kérdését az e területen hozott döntésekkel kapcsolatban. Feltétlenül pontosabban meg kell határozni, milyen mértékben felelősek a szakemberek azokért a döntésekért, amelyeket véleményezésük hatására és a velük való konzultációk alapján hoztak. A párt gyakran fordult a tudósokhoz javaslatokkal a gazdaság, a tudomány, az oktatás fejlődési irányainak kérdéseiben, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a szakértői véleményekre támaszkodó döntéseket a politikai és állami szerveknek kell hozniuk, mivel jelentős mértékben ők döntik el az ország társadalmi és gazdasági fejlődését. Következésképpen a kutatási tevékenység céljainak és irányainak kiválasztásáról az állami szerveknek —és megfelelő területen— a gazdasági szervezeteknek kell dönteniük. Egyébként amilyen mértékben megerősödik a nagy gazdasági szervezetek rendszere, ugy fogják átvenni a központi állami igazgatástól annak a kutatási tevékenységnek a programozását és finanszírozását, ami közvetlenül kapcsolódik az ipari alkalmazásokhoz. A kutatási célok helyes megállapítása rendkivül fontos a tudomány fejlődése, perspektívája és társadalmi szerepe szempontjából. Sajnos elég ritka az olyan elvi vita, amely a tudományos fejlődés legjobb struktúráját meghatározó prioritásokat és korlátozásokat tűzi napirendre. Sok a vita a kutatások f i n a n szirozása kérdésében. 19671968-ban dolgozták ki a kutatások úgynevezett tárgyi finanszírozásának irányelveit, amelyek lényege az eszközök és a feladatok szoros összekapcsolása. Ezeket az irányelveket fokozatosan bevezették a gyakorlatba mégpedig a kulcsfontosságú, minisztériumi és ágazati problémák rendszere formájában. Ezt az intézkedést a tudományos körök egy része ellenérzéssel fogadta, mert hozzászoktak ahhoz, hogy növekvő mértékben kaphattak eszközöket, függetlenül a célszerűségi szempontoktól A vita azonban főleg a tudományos ráfordítások és hatékonyságuk viszonya kérdésében folyik, valamint azoknak a korláto zó tényezőknek a kérdésében, amelyek aka dályozzák a K+F ráfordítások ésszerű fel használását. Valóban problematikus, vajon a kutatásokra szánt összegek a kivánt eredménnyel járnak-e. A tudomány hatékonysága nem mérhető kizárólagosan a termelési szférában jól bevált közgazdasági kategó riák szerint. A kutatások hatékonysága objektiv mennyiségi mérőszámainak meghatározására történtek ugyan kisérletek, de ezek még eddig sem Lengyelországban, sem másutt nem jártak kielégítő eredmény nyel. Közvetett mérési eszközök állnak rendelkezésre, amelyek összefüggnek például a termelés korszerűségének, a termékek külföldi piacokon való versenyképességének értékelé sével , a munkatermelékenység növekedésével stb. Ezek az értékelések bonyolult problémát jelentenek és mélyebb elemzéseket igényelnek. A tudomány megítélése során tehát óvatosan kell eljárni, kerül ni kell a szélsőségesen kritikus és a fe lületes megállapításokat. A tudománypolitika rendkivül fontos eleme a káderek kiválasztása, felkészítése, elhelyezése és felhasználása. Felmerülnek olyan vélemények, hogy az ed digi káderpolitikai megoldások sok esetben másodrendű fontosságú kérdéseket érintettek és figyelmen kivül hagyták az eddigi modell alapvető problémáit. Kétségtelen, hogy még nem alakult ki a tudományos káderek kiválasztásának kellően hatékony rendszere. Téves az a vélemény, hogy a végzett hallgatók közül a fiatal kutatók és oktatók akár optimális kiválasztása megoldhatja ezt a kérdést. Valójában ige gyakran csak a konkrét munka során válik 77