Tudományszervezési Tájékoztató, 1976

2. szám - Szemle

a tudományos diszciplínák által biztosított módszerek és elemzés nyelvére kell lefordítania a társadalmi problémákat. Ennek a nézetnek az uj vonása az, hogy e kutatók ugy vélik, a társadalmi problémák zöme alkalmas tudományos vizsgálatra. Meglehet, hogy igazság rejlik e véleményben, de azt is el kell ismerni, hogy a kutató-egyetem nem az egyetlen kívánatos modell. Mivel az egyetem nem monopolizálja a kutatást, uj struktúrákat kell kifejleszteni: megfelelő helyet kell biztosítani az oktatásnak, ugyanakkor ösztönözni kell az egyre inkább akcióra orientált kutatást. Az USA-ban az NSF segítségével már kezdenek tért hódítani olyan nézetek, hogy az egyetemek legyenek "didaktikusak", de egyben elkötelezettek, s a kutatás ne csak a privilegizált elit, hanem minden hallgató joga legyen. De még azoknak az egyetemeknek is alkalmazkodniuk kell az uj helyzethez, amelyek általában uj ismeretek előállítására és terjesztésére és kutatók képzésére profilozzák magukat. Ezeknek is korlátozniuk kell célkitűzéseiket és körülhatároltabb területen kell müködniük, mint eddig. A "multiversity" elgondolása mindössze tiz évet élt meg: az egyetemek nem foglalkozhatnak mindennel, minden tudományterületen egyidejűleg. Az egyetemek finanszírozásának módja gyakran döntő mértékben befolyásolja egész tevékenységüket. Az individuális kutatási projektum-finanszírozás gyakran egymással ellentétes trendek kialakulására vezetett. Mig ez a módszer lehetővé teszi a kutatás integrálását konkrét, sőt multidiszciplináris formákba, néha alá van vetve a divat szeszélyeinek. >1Ezzel szemben Európában az intézményes finanszírozás /amely független az egyéni kutatási projektumoktól/ bizonyos fokig előmozdította a fejlett kutatáshoz szükséges nyugodt folyamatosságot. Igaz viszont, hogy ez a finanszírozási mód sohasem ösztönzött átfogó egyetemi politika kialakítására. Az USA-ban viszont ez a módszer elősegítené elvben az egyetem irányító és szelektív funkciójának érvényesülését a politika kialakításában, ami most olyannyira hiányzik. Függetlenül a finanszírozás módjától, valószínűnek tűnik, hogy az USA-ban a jövőben javulni fog az egyetemek irányítása. Az viszont kétséges, hogyan egyeztetik majd össze a külső finanszírozási forrásoktól való függőségüket a kutatóiknak nyújtott belső orientáció követelményével. Elképzelhető, hogy a kanadai egyetemeknek sikerülni fog a szükség kényszere következtében, hogy az intézményes finanszírozást tegyék mind a belső, mind a regionális politikájuk fő eszközévé. Lényeges ujitás, sőt példa lenne Európa számára is. TUDOMÁNYPOLITIKA ÉS ALAPKUTATÁS Nem vitás, hogy az országos tudománypolitika az OECD-államokban egyre inkább orientált tudományos kutatással fog foglalkozni. Vajon azt jelenti-e ez, hogy minden kutatás, amely nem kapcsolódik gyakorlati vagy társadalmi szükségletű érdekekhez, le lesz állítva, vagy meg lesz nyirbálva? Szüksége van-e a társadalomnak alapkutatásra? S ha igen, ki finanszírozza ezt, és milyen szinten? Ki folytasson alapkutatást, s hol, hogyan döntsenek ezekben a kérdésekben? AZ ALAPKUTATÁS TÁMOGATÁSÁNAK MÉRTÉKE Sok tudós könnyűszerrel felfedezheti kutatásának társadalmi kihatásait, de akadhatnak, akik képtelenek erre, sőt lehetnek tudományterületek, amelyek sehogysem férnek be e kritériumok keretébe. Megengedheti-e magának a társadalom, hogy teljesen elvesse az ilyen tipusu kutatást? Noha kevés konkrét bizonyíték van arra, hogy ez esetben katasztrófa következnék be, nemigen akad társadalom, amely megkockáztatná ezt a lépést. Csökkenteni, igen, nagymértékben reorientálni, igen — de teljesen beszüntetni, azt nem. Az ilyen jellegű orientált kutatás mindannak a maradékának tekinthető, ami kivülreked a társadalmilag lényeges célkitűzések fogalmán. Ez azonban nem kielégítő meghatározás. Helyesebb lenne ezt a fajta kutatást olyannak tekinteni, amely a tudo163