Tudományszervezési Tájékoztató, 1976

2. szám - Szemle

túlságosan kis aranyuak es kévéssé atgondoltak voltak; ez létszámcsökkentéssel jart, ami viszont növelte a változásokkal szembeni ellenállást. Ráadásul a nagy projektumokkal foglalkozó intézmények problémáján kivül a társadalmilag lényeges kutatásra való erőteljesebb orientáció meghirdetése számos olyan intézmény ellenállását is kiváltotta, ahol a "szabad kutatás" igen kényelmes, mármár megkövesedett dogmává nőtt. Elég, ha a Rothschild-jelentés angliai fogadtatására utalunk. A változások roppant lassan valósulnak meg, a kutatók gyakran csak szóban fogadják el az uj irányvonalat, s közben ugyanugy dolgoznak, mint azelőtt. A változások lassú megvalósulása még a tudósok habozásánál is inkább annak tula jdonitható , hogy mindezideig az OECD-országokban az állami kutatási projektumoknak sem szervezetét, sem formáját nem gondolták át alaposan, következésképpen át sem alakították. Igy azután az egész strukture nem veszi figyelembe azoknak a társadalmi gazdasági problémáknak a jelenlegi természetét és méreteit, amelyek egyre nagyobb je lentőségüek a kormányok politikájában. Az USA-ban meg Kanadában, ahol korábban mindezek a kérdések a helyi kormányzatok vagy a magánvállalatok kompetenciájába tartoztak, uj útra léptek, és első intézkedésként a szövetségi kormányokon belül minisztériumi részlegeket vagy önálló hivatalokat hoztak létre ezen kérdések intézésére. Az átszervezés azonban egyelőre még a kezdeti lépéseknél tart, sokkal inkább párhuzamos uj szerveket hoztak létre a régiek mellett, amelyek féltékenyen őrködnek szerzett jo gaik fölött. Az európai országokban a szóban forgó társadalmi-gazdasági kérdések többnyire már korábban létesített minisztériumok vagy hivatalok hatáskörébe tartoztak — talán túlságosan is nagy hagyományokkal rendelkeztek, s ezért nem engedtek döntő szerepet a kutatásnak. A fő probléma itt az, hogy a kutató intézmények továbbra is egy teljesen nem megfelelő bürokratikus keretbe vannak szorítva, ami gátolja őket olyan tudományos tevékenység kifejtésében, mely az általános politika szolgálatában áll, s ehe lyett kizárólag adminisztratív rutinra kárhoztatja őket. IPAR: KORLÁTOZOTT ALKALMAZÁS A nagy ipari konszerneken belül is megváltozott a tudomány funkciója és státusa. Érdekes e tekintetben felfigyelni az ipar és a társadalom közötti párhuzamra: az ipari K+F politika láthatóan tükrözi a kormány és általában a társadalom politikáját A párhuzamosság részben egyszerűen a pénzügyi ozmozisnak köszönhető. Azok az államok és társadalmak, amelyek a tudományra alapozzák reményüket, többnyire bőkezűen finanszírozzák az ipari K+F-et. Ha a remény helyébe kétkedés lép, a finanszírozás kevésbé bőkezű. Rendszerint azonban létezik a K+F-et illetően egy olyan közvélemény-légkör, amely részben ugyancsak motiválja ezt a párhuzamosságot. Legszemléltetőbben ezt a szabad alapkutatással kapcsolatos véleményben beállott fordulat illusztrálja. Sok vállalatnál az alapkutatást végző részlegeket lényegesnek ítélték a vállalat további sorsa szempontjából. Más esetekben inkább csak presztízs célból tartották fenn őket. A hatvanas évek végén ezek a részlegek a felső vállalatvezetések támadásának kereszt tüzébe kerültek, amikor az általános gazdasági lelassulás következtében az ipar pénz ügyi nehézségekkel találta szembe magát. Hasonlóképpen, a tudományba mint "korlátlan lehetőségbe" vetett hit mind az iparon belül, mind azon kivül kezdett szétfoszlani. A pénzügyi nehézségek, a tudományba vetett hit megrendülése, a katonai és űrkutatás állami támogatásának megnyirbálása nyomán hanyatlani kezdett az ipari alapkutatás, legfőképpen az USA-ban. Egyes laboratóriumokat feloszlattak, mások létszámát csökkentették. Sok tudós kivált az iparból, másoknak át kellett állniuk pontosan körülhatárolt, gyakran rövidtávú alkal mázott kutatásra. De sok vállalatnál nemcsak az alapkutatást, hanem a K+F egyéb részlegeit is visszaszorították. Nem egy vállalat nagymértékben ártott saját távlati ujitási kapacitásának azzal, hogy erősen csökkentette K+F ráfordításait. Sok vezető nyugat-európai országban a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején vagy nem fokozták a 155