Tudományszervezési Tájékoztató, 1972

1. szám - Szemle

A hatvanas években az OECD tagországok független változónak tekintették a tudománypolitikát, mely nemigen mutat összefüggést a társadalmi-gazdasági és politikai kontextussal. A gazdasági növekedést is magában való célnak, nem pedig a társadalmi célok elérésére szolgáló eszköznek tekintették, hasonlóképpen a tudománypolitika is inkább kutatásstatisztika volt, nem vizsgálták a K+F tevékenység tartalmát, annak helyét a kormány egyéb célkitűzései között. A tudományok közül előnyben részesítették a katonai-, nukleáris- és űrkutatást mint az ország védelmével és tekintélyével legszorosabban összefüggő területeket, és ez bizonyos esetekben a tudományos fejlődés egyenlőtlenségéhez, méginkább a tudományos eredmények alkalmazása egyenlőtlenségeihez vezetett. A végeredmény egy olyan munkaerő-réteg kialakulása, mely a gyors változások következtében állandóan elveszti állását és jónéhány, elsősorban műszaki szektorok feláldozása, melyek jobban hozzájárultak volna a gazdasági és társadalmi fejlődéshez. NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS A nemzetközi együttműködés területén az OECD tagországok távolról sem használták ki valamennyi lehetőséget. De még ha éltek is a lehetőségekkel, inkább az országos program kiegészítőjének, semmint az egységes tudománypolitika részének tekintették az együttműködést. Napjainkban gyakorta kétségbe vonják a nemzetközi tudományos programok értelmét, vitatják egyes szervezetek programját /Nyugat-Európában például a nukleáris energia és az űrkutatás programja esetében/ és egyes országok ki is váltak már az együttműködési programból. A kormánykörök, a tudományos, ipari és egyetemi körök egyaránt nyugtalanok; a helyenként túlzott aggodalom olyan véleménynek ad hangot, hogy az együttműködés egyedül üdvözitő formája a kétoldalú egyezmény és minden multilaterális program kudarcra itélt. Az internacionális kutatás nehézségeit fokozza az a tény, hogy azok a hibák, melyek országos intézményeknél is előfordulhatnak a vezetés, az igazgatás, vagy az előrelátás hiányosságai miatt, nemzetközi szinten már a tagországok véleménykülönbségeiként jelentkeznek — a nemzetközi politikai viták, nézeteltérések közvetlenül áttevődnek a tudomány sikjára. Ugyanakkor a műszaki fejlődés és eredményeinek egyre gyorsabb, átfogóbb alkalmazása a mainál sokkal fokozottabb nemzetköziesedést igényelne. A fejlett ipari országoknak tudatosan vállalniuk kellene a nemzetközi kutatás támogatását. A jelentés hangsúlyozta, hogy a tudományos politika a fejlett országokban elszigetelt az egyéb kormánytevékenységektőL, s ez méginkább érvényes a fejlődő országokra. 24