Tudományszervezési Tájékoztató, 1971

1. szám - Szemle

A NAGYSZABÁSÚ KÍSÉRLET ELŐZMÉNYEI A MINESPOL konferencia előkészítésére 1968 áprilisában Bukarestben ülést 2/ tartottak az UNESCO európai tagállamainak tudománypolitikai szakértői. Ezen az ülé­sen fogalmazták meg azt az ajánlást, hogy az UNESCO gyűjtse össze európai tagállamai K+F tevékenységének legfontosabb jellemző statisztikai adatait. Az UNESCO Statisztikai Hivatala ennek az ajánlásnak megfelelően előkészí­tette, és I968/I969 folyamán el is végezte az adatgyűjtést. Ennek elvi és módszerta­ni alapjait, valamint az előzetes eredményeket a kutatásstatisztikai szakértők Tudo­mányos és Technikai Statisztikai Munkacsoportja értékelte Genfben 1969 juniusában. Ezt követően került sor az adatgyűjtés kiegészítésére és a nemzetközi összehasonlí­tást célzó statisztikai adatfeldolgozásra, valamint a rendszerezett adatok elemzésé­re. E nagyszabású kisérletet mintegy megalapozták az OECD és a KGST korábbi ha­sonló törekvései. /Az OECD a nyugateurópai országok számára alakitott ki az egysé­gesség igényével K+F statisztikai módszertant és szabványokat, melyeket az Egyesült Államok, Kanada és Japán is elfogadott. A KGST a szocialista tagországok számára dol­gozott ki egységesítést célzó K+F statisztikai ajánlásokat./ Az UNESCO megkísérelte e törekvéseket szintetizálni , s mind a nyugat-európai, mind a kelet­európai országokban egyaránt alkalmazható K+F statisztikai kérdőiv-modellt és mód­szertant kialakítani. A CÉLKITŰZÉSEK Az UNESCO statisztikai vizsgálatának közvetlen célja az volt, hogy ö s z ­szehasonlitó adatokat produkáljon az 1970. évi MINESPOL konfe­rencia számára. Ennek megfelelően határozták meg a legfontosabb adatok illetve muta­tók körét, azok konkrét tartalmát és a vizsgálat egész programját. A kisérlet azonban még más célokat is szolgál: - Kiindulási pontja egy rendszeres, folyamatos adat gyűjtés i munkának a K+F statisztika körében, s mint ilyen, részét képezi az UNESCO átfogó és hosszú távú statisztikai programjának, /Ezt igazolja, hogy az 1967« évinél szűkebb adatbázison ugyan, de hasonló statisztikai adatfelvétel történt azóta az 1968. és az I969. évekre is./ - Jelentős lépés egy közös nemzetközi K+F statisztikai mód­szertan és szabvány kialakításának utján, mely megfelelő alapot teremthet a különböző országok és országcsoportok K+F erőfeszítéseinek valóban reális nemzetközi összehasonlítására. 2/ L. Tudományszervezési Tájékoztató 1969.1.no. 56-68. p. 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom