Tudományszervezési Tájékoztató, 1970
1. szám - Szemle
Az egyes tudósok demokratikus együttműködése a kutatástervezésben nem merül ki abban, hogy mérlegszerű elemzéseket végeznek és prognózisokat készitenek, hanem folytatódik a központi komplex nagykutatási elvek konkrét, szerkezeti kidolgozásában, illetve megvédésében is. A nagykutatási irányelvek kérdéseiben illetékes miniszterek ugyanis maguk vagy megbizottaik utján már a perspektivikus tervezés első fázisában az Akadémiához fordulnak, hogy biztositsák annak megfelelő részvételét a tervezésben. KÖZRONTI KUTATÓINTÉZETEK A tervek elfogadása és különösen a szerződések megkötése után a megfelelő témában illetékes központi kutatóintézetek veszik át az irányitást, s rendszerint ezekre hárul a koordináló és ellenőrző szerep is. A központi kutatóintézetek a tudományos élet gerincét alkotják, valamenynyi gazdasági és társadalmi szervezet egyenrangú partnerei nemcsak a Német Demokratikus Köztársaságon belül, hanem a nemzetközi kooperációban is. A kutatással foglalkozó intézmények helyét az Akadémia szervezetén belül a 4. ábra mutatja be. Látható, hogy a bázist ebből a szempontból is a központi kutatóintézetek alkotják. A nem ezek alá tartozó intézetek —különösen a jövőben— kivételt képeznek. A központi kutatóintézetek szervezése rendszerint több intézmény munkájának összefogásából áll. E szervezési folyamatban fontos szerep jut a fő projektumok mellett a határterületek kidolgozásának, mivel ez minden rész-intézmény érdekét szolgálja. így az együttműködés zökkenőmentesebbé tehető, ami elősegiti, hogy a részintézmények gyorsan egységes kutatóintézetté szerveződjenek. A kutatások tervezésekor kialakitandó kapcsolatokat mutatja az 5. ábra. A stratégiai tervezés a központi feladatokból kiinduló állandó folyamat, melynek alapján az Akadémiának profiloznia és koncentrálnia kell egész tudományos potenciálját. A kutatási feladatok —végeredményben folyamatosan— két csatornán áramlanak a központi kutatóintézetekhez, illetve azok vezetőihez : - az illető kutatási területek vezetői által adott központi direktivák formájában; - a kooperáló partnerekkel saját felelősségre kötött szerződések formájában, melyek a maradék potenciál lekötését szolgálják. E direktivák és szerződések alapján a kutatóintézetek vezetői saját hatáskörben dolgozzák ki a részletes programokat. A programok egyes feladataiért felelős személyek a konkrétabb célkitűzések rögzitése után a megoldásra vonatkozó fő elkép30