Tudományszervezési Tájékoztató, 1967
5. szám - Szemle
Az egyes tudományágak között is különbség tehető azon szempont alapján,menynyi idő kell ahhoz, hogy az illető az adott diszciplina területén önálló kutatást kezdhessen el. Az egyes tudományágak mérőszámmal jellemezhetők, ez kifejezi azt az erőfeszitést, amely egy kezdő kutatónak vagy egy más területen ténykedőnek ahhoz szükséges, hogy specialistává váljék. Az átállási erőkifejtés a természettudományok körében igen nagy, ezért különösen az alapkutatásnál viszonylag ritka a szakterületváltoztatás. Azok a kisérletező kutatók, akik átfogó elmélettel rendelkező tudományterületeken dolgoznak, könnyebben térnek át egy másik diszciplina területére, mint azok, akik sok szerteágazó elméleti összefüggést tartalmazó tudományterületen fejtik ki tevékenységüket. Ugyancsak nehezebben megy az átállás azok esetében, akiknek nagyszámú tényanyagra van szükségük. A szakemberek tudományterületek közötti mozgása nem jár annyi kockázattal, mint a friss diplomások első szakterület választása. A kockázat elleni védekezésként azt az általános módszert választják, hogy egyszerre több tudományterületen belül is kutatást végeznek. Az egyetemi tanárként is dolgozó kutatók előtt nyilik leginkább ez a lehetőség. /Egy szerveskémikus professzor egy uj vegyületcsoport területén folytatott kutatásaival kapcsolatosan azt a véleményét fejtette ki, hogy gyakran három év is kell ahhoz, hogy a publikációs szintet elérje./ Roger Krohn tanulmányában /a Minnesota állambeli Twin Cities területre vonatkozóan/ az alábbi táblázatot ismerteti az egyes kutatók által kutatott problémák számával kapcsolatosan: Az egyidejűleg kutatott kutatási problémák száma : 1 témával foglalkozik 2 !t ?! 2-3 " és kisebb részproblémákkal foglalkozik 3-4 témával foglalkozik 5-7 " ^ " /Az esetek száma/ A tanszéki kutatók esetében: %-ban 33 15 32 20 /87/ Az ipari kutatást végző szakemberek esetében: %-ban 21 12 14 33 21 /43/ Az eddigi szempontok alapján látható, hogy kevés azoknak a kutatóknak a száma, akiknek szakterület érdekeltségük teljesen egybevágna. Az érdekeltség csak a szakterület fogalmában való megegyezés után állapitható meg. Ez a meghatározás bizonyos olyan problémaegyüttesekre vonatkozik, amelyeket a tudományos közvélemény alakit ki a konferenciák programja, a folyóiratok szakbontása, az egyetemi katedrák és intézetek szakonkénti rendszere, állás- és pályázathirdetések szakcsoportositása, stb. révén. A kutatók mindig tudatában vannak annak, milyen szakterületen belül működnek. Az, hogy milyen specialitásunak vallják magukat, elárulja tudomány 604