Tudományszervezési Tájékoztató, 1967

1. szám - Szemle

kében, tehát hihetően érdekesek ezirányu tapasztalataink is. Ezekből a következőket lehet kiemelni: a/ Alapvető feltétel mindenekelőtt, hogy tisztázott legyen minden kutató helye a kollektívában, feladata, elvégzendő munkája és a munka eredményéhez való viszonya szempontjából is. E téren a legértékesebb tapasztalatunknak Ítéljük, hogy mi az intézetben minden kollektiv munka eredményében pontosan kifejezzük az egyes résztvevő tagok arányát. Például ugy is,hogy ha publikáció születik egy kutatásból, akkor a szerzői honoráriumot a következőképpen osztjuk el. Mindenekelőtt bizonyos részt kikülönítünk és azt közreműködésük arányában azoknak a közreműködőknek, segéderőknek adjuk, akik nem önálló tudományos gondolattal, de effektiv munkával járultak hozzá az eredmény eléréséhez. Az igy megmaradó szerzői honorárium részt pedig ugy osztjuk el, hogy szerzőtársaknak tekintjük mindazokat, akik a kutatásban mint kutatók résztvettek, s mindegyiküknek meghatározzuk a részesedését. Ъ/ A kutatókollektiva létrehozásakor mindig tisztázzuk, hogy mire irányul és milyen hosszú legyen az élettartama. A legegyszerűbb eset, amikor egy meghatározott problémakör feldolgozásáról van szó: ilyenkor egyszeri feladat céljaira állítjuk össze az együttest. Más esetekben viszont nem ilyen egyszeri vállalkozásra, hanem folyamatos együttdolgozásra, meg-megujuló feladatokra kell kollektivát alakítani. Ez bonyolultabb, több személyi vitával jár, s ilyen esetben gyakran szükségesek a tapasztalatok szerint végrehajtandó változtatások is. с/ Külön kritikus kérdés a kutatókollektivák vezetése. A legegyszerűbb eset az, amikor egy osztály egy nagyobb téma kutatókollektiváját képezi, amikor természetesen az osztályvezető egyben a kutatókollektiva vezetője is. Ez azonban viszonylag ritka eset. A mi intézetünkben legtöbbször egy osztály több témán is dolgozik, tehát több kutatóegyüttesből tevődik össze. Ilyenkor minden kisebb együttes vezetőjéül meg kell bizni valakit. Legtöbbször természetesen azt, akinek tudományos tapasztalata, korábbról ismert kapacitása ezt leginkább indokolja. De korántsem mindig ez a helyzet. Van eset, amikor helyesebb a kutatóegyüttes vezetésével olyan személyt megbizni, aki szervezőkészsége szerint erre alkalmas, bár a tudományos kapacitás szempontjából nem várható tőle, hogy ő lesz a kollektíva mozgatója. Lehetséges tehát, hogy egy kutatókollektiva vezetése bizonyos mértékben megoszlik: egy valaki szervezési vezetője, más valaki a kutatások irányitó ereje. Figyelemreméltó tapasztalatunk, hogy nagyon hasznos, ha egy-egy vezető kutató, akinek ebbeli tekintélye elismert, sorozatosan több kollektívában is résztvesz, függetlenül attól, hogy az együttesek tagjai milyen intézeti osztályokhoz tartoznak. Igy különösen hasznosnak bizonyult személyes kutatótevékenységem köréből az, hogy a tiz év alatt egymásután az intézet több osztályán dolgozó tapasztaltabb és kezdőbb kutatókkal együtt egy-egy kollektiv munkát végeztünk el. Igy dolgoztuk fel a mezőgaz22