Tudományszervezési Tájékoztató, 1967

1. szám - Szemle

het eleve jónak tartani; minden intézetnek a maga tevékenysége folyamán évek hosszú során kell kialakitania a maga feltételei között legalkalmasabb megoldást. CENTRALIZÁLT VAGY DECENTRALIZÁLT INTÉZETI SZERVEZET? Tapasztalatunk szerint az intézet működésére döntő kihatással van az, hogy az egész munka megszervezése mennyire centralizált vagy mennyire decentralizált. S tapasztalatunk lényege, hogy azt a ritka esetet kivéve, amikor az intézet kisméretű és tulajdonképpen csak egy kutatóműhelyből áll, a lehető legnagyobb mérvű decentralizálásra van szükség. Itt meg kell különböztetni a tudományos munka és az igazgatási tevékenység megszervezését. A tudományos munka esetében nem is lehetséges más, mint a decentralizált szervezés, tehát olyan összetételű és akkora kutatóműhelyek létrehozása, amekkorák egy-egy átfogható feladat vagy részfeladat megoldásához szükségesek. S ez igy is történik az intézetekben. A centralizáció vagy decentralizáció kérdése ott merül fel, hogy az egyes kutatórészlegek mennyiben kapják meg a munkájuk végzéséhez szükséges eszközöket, illetőleg rendelkezési lehetőségeket, vagy mennyire vannak ezek központi kezelésben. Természetesen létezik bizonyos arány, hogy mekkora lehet a decentralizáció, és milyen mértékig elengedhetetlen a központosítás. A mi tapasztalatunk az, hogy az anyagi eszközöket, a beosztott munkaerővel való rendelkezést, a munkához szükséges technikai eszközöket /kivéve a más célra is használt nagyobb felszerelést, mint például egy számitógéppark/, valamint a munkaszervezésre vonatkozó összes rendelkezési jogokat rá kell bizni a kutatórészlegekre. Felmerülhet a kérdés, hogy ilyen mérvű decentralizálás nem idézi-e elő a munkafegyelem lazulását, és nem teremt-e túlságosan eltérő viszonyokat egy intézet keretén belül. Az előbbire határozottan azt felelhetem, hogy nem, mert a közös szervezés és ellenőrzés mellett semmivel nincs nagyobb garancia a jobb munkafegyelemre, mint decentralizált hatáskörök esetén. Az viszont igaz, hogy ilymódon egy intézet tulajdonképpen annyi kis intézetre tagozódik, ahány decentralizált kutatórészlege /esetleg más részlege/ van. Ez azonban csak formálisan kifogásolható, mert ha például tiz részlegből öt-hat jól dolgozik, az már több, mintha egy centralizált nagy egység közepesen dolgozik. Igaz viszont, hogy az intézet összmunkája, s különösen az intézeti munka eredményének a sorsa mégis csak központi szervezést kiván, s e tekintetben szigorú határ vonható ott, ahol már nem decentralizálhatok a hatáskörök. Az én igazgatói tapasztalataim szerint ez tulajdonképpen három intézetvezetési feladat körében jelentkezik érzékelhetően és megfontolhatóan. Egyik a kutatási program, az intézeti terv kidolgozása, a második a 19