Tudományszervezési Tájékoztató, 1966

1. szám - Szemle

ben úgyszólván az Egyesült Államok elnökének tudományos kabinetjeként működnék. Ez az Egy esitett Kutatáspolitikai Bizottság /Joint Committee on Research Policy/ lényegében olyan szerepet töltene be, mint a már régebben fennálló Egyesitett Gazdasági Bizottság /Joint Economic Committee/, ahol az Egyesült Államok legfelsőbb gazdaságpolitikai döntései történnek anélkül, hogy ez a bizottság maga közvetlenül operatívan beavatkoznék az államgazdaság irányitószerveinek munkájába^. Az Elliott-Bizottság továbbá azt is javasolja, hogy állandósítsák az állami kutatási politika parlamenti felülvizsgálatának azt a rendszerét, amelyet a képviselőház éppen ennek a Bizottságnak —tudniillik magának az Elliott-Bizottságnak— a kiküldésével kezdeményezett. Az állami kutatóapparátus és a kutatásigazgatás szervezete olyan nagyra növekedett, hogy a kutatásügy éppolyan parlamenti ellenőrzést igényel, mint az állampolitika bármely más szektora /ЕВ, X. 56./. AZ ÁLLAMI KUTATÁSI RÁFORDÍTÁSOK KIMUTATÁSÁNAK UJ RENDSZERE Az állami kutatási ráfordításoknak az Elliott-Bizottság által végzett gondos felülvizsgálata alighanem jelentékeny szerepet játszott abban, hogy a Johnson elnök által beterjesztett uj szövetségi költségvetésben, amely az amerikai költségvetés periodizálásának megfelelően 1965* julius elsejevei lep ervenybe, mindössze 3 %-kal emelkedett az előző évhez képest a kutatási ráfordításokra előirányzott összeg. Ez kiáltó ellentétben áll a sokéves praxissal, amelynek során szabályszerűen évrőlévre 10 %-ot meghaladó mértékben /1962-1963-ban 15 %-kal, 1963-1964-ben 22 %-kal/növekedett a kutatási előirányzat, értve ezen a kutatás és fejlesztés /"research and development"/ egész komplexusát. Az Elliott-Bizottságnak annyi felesleges duplikációra, veszteségi- és selejt-forrásra sikerült rámutatnia a különböző állami szervek kutatásgazdálkodásában, hogy az állami kutatásigazgatás minden szintjén óvatosabbak lettek a költségvetési igények bejelentésénél, s maga Johnson elnök is tanácsosnak látta úgyszólván demonst5/ Olyasfajta megoldás ez, mint amilyenhez a második világháború alatt folyamodtak az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, amikor a hadsereg, a flotta és a légifegyvernem működésének igen eltérő szervezeti feltételei miatt —

s részben persze parancsnokaik kölcsönös féltékenysége miatt is— újra meg újra csődöt mondtak bármiféle közös operativ csúcsszerv kialakítására irányuló kísérletek. Végülis ugy oldották meg a dolgot, hogy a fegyvernemek külön operativ vezetését érintetlenül hagyva bevonták ezeknek legfelsőbb parancsoló tisztjeit egy, a legfelsőbb államvezetés szintjén működő "stratégiai" főbizottságba, ahol az államvezetés tanácskozópartnereiként működhettek közre az alapvető döntések meghozatalában, de a döntő szót, a legfelsőbb államvezetés tekintélyének latbavetésével az államvezetésnek a bizottságba delegált képviselői mondották ki. —Sz.S. 35