Tudományszervezési Tájékoztató, 1965

3-4. szám - Szemle

Az Egyesült Állagokban, a szakirodalom szerint, a kockázat-előrebecslő eljárások már igen fejlettek. A fentiekben ismertetett eljárá­sokat H. Eisner dolgozta ki 1962-ben. 6 vezette be az úgynevezett "döntés doboz" el­gondolását, ami egy kockázatot rejtő tevékenység végeseménye. Bemutatja, hogyan le­het valamely projektumnak számos elképzelhető végpontja a bizonytalanságok következ­tében, s hogyan vezethető le mindegyik esetben az ezekkel kapcsolatos valószinüség és a projektum megvalósításához szükséges bruttó időtartam. Ez az egy projektumon be­lüli egy-egy "döntés doboz" valószínűségi eshetőségeitől függ. 1964- nyarán Dr.R.M. Baun ismertette ugyancsak tapasztalatait: főképpen a vegyipar termék- és gyártási eljárás fejlesztésére vonatkoztatta ezeket, ahol a há­lózati-sémák meglehetősen kicsik. Ő szintén a hálózati ábrázolás mellett száll sikra az egymással összefüggő bizonytalansági tényezők miatt, mert ez világosabbá és átte­kinthetőbbé teszi a projektum lebonyolítását. Véleménye szerint a különböző eredmé­nyek valószínűsége, az eltelt időszak és a szükséges erőforrások mind felbecsülhetők tudományosan. Ugy véli azonban, hogy mindezek az eljárások könnyebben alkalmazhatók a fejlesztési munka megtervezésére, mint az alapkutatásra. De Baun rávilágít ezeknek az eljárásoknak a korlátaira is. Még ha már ki is számítottuk a valószínűséget, az eltelt időt, a költséget és az erőforrásokat valamely projektum esetében, csupán ezután becsülhető minden egyes alternativa inhe­rens értéke. Ekkor kell a projektum vezetőinek kiválasztaniuk a legcélszerűbb megva­lósítási utat, amelynek valamennyi paraméter kombinált mérleglésén kell alapulnia. Nagy-Britanniában manapság széles körben alkalmaznak hagyományos hálózati­sematikus eljárásokat, de igen gyakran visszaélnek a módszerekkel, mert számos koc­kázatot rejtő projektumot beleszorítanak olyan analízisekbe, amelyek nem veszik fi­gyelembe a kockázatokat. Ennek következtében irreálisakká válnak a becslések a befe­jezési határidőket illetően. 423

Next

/
Oldalképek
Tartalom