Tudományszervezési Tájékoztató, 1965

1. szám - Szemle

A műszaki-gazdasági fejlesztési alapot ugyancsak 1963-ban szervezték ujjá. Az alapnak három összetevője van: a termelőüzemek hozzájárulása, központi költségvetési keretek, valamint az alapból létrehozott javak eladásából származó összegek. Az üzemek hozzájárulásának mértékét külön rendelkezések állapitják meg. A központi költségvetési kerettel a Tudományos és Műszaki Bizottság rendelkezik. Az alap többi öszszetevője tárcaszinten kerül elosztásra. Az alapot a tudományos és műszaki tervekben szereplő műszaki fejlesztési, valamint a szervezeti-gazdasági fejlődést elősegitő kutatómunkákra, illetve fontos kutatási és műszaki eredmények elérését honoráló jutalmakra lehet fordítani. A gyártás megindítására az alap már nem használható fel. A KUTATÓKÉPZÉS RENDSZERE A tudományos káderképzés jelenlegi rendszerét az 1958. évi felsőoktatási törvény teremtette meg. Ez a törvény megszüntette az aspirantura rendszerét, és visszaállította a korábbi gyakorlatot. A szovjet mintájú tudományos káderképzés — aspirantura , kandidátusi és tudományos doktori fokozat — helyébe visszaállították a hagyományos gyakorlatot. Eszerint két tudományos fokozat van. Az elsőt, a doktori cim odaítélését doktori vizsgák letételével és doktori dolgozat megvédésével, a másodikat, a docensi cim odaítélését habilitációs dolgozat megvédésével lehet elérni. Doktori tanulmányokat az folytathat, akinek legalább 2 éves /külön engedély alapján minimálisan 1 éves/ tudományos gyakorlata van. Az egyetemek a doktori tanulmányok végzésére dolgozóiknak fizetéses szabadságot biztosithatnak, az Akadémia és a kutatóintézeti hálózatok pedig ösztöndijakkal oldották meg ezt a kérdést. A felsőoktatási intézményeken kivül az akadémiai és a tárcaintézeteknek is joguk van a doktori és docensi cimek odaítélésére, ezeket azonban az Akadémia Minősitő Bizottságának kell jóváhagynia. Lengyelországban a tudományos dolgozók két nagy kategóriába vannak besorolva. A felső kategória az un. önálló tudományos dolgozóké /rendes tanár, rendkívüli tanár, státuszban lévő docens/, az alsó un. tudományos segéderőké /adjunktus, vezető tanársegéd, tanársegéd/. Régebben a tárca-intezetekben más terminológiát használtak, de 196l-től kezdve az elnevezések fokozatosan azegységesités irányába haladnak. Az egyes "kulcsszámok" képzettségi követelményei is egységes elvek alapján rendeződnek, bár ebben a vonatkozásban még mindig vannak következetlenségek /magasabb "kulcsszám" még nincs, az alacsonyabb pedig már tudományos minősítéshez van kötve stb./ Jelenleg a fő probléma az, hogy a komoly tudományos eredmények elérése után megszerezhető doktori cim csak az adjunktusi állás betöltéséhez elegendő, a docensi cim megszerzése pedig kevéssé szervezett, s igy az utánpótlás önálló tudományos dolgozóvá válása nagyon vontatottan, a szükségleteket egyáltalán nem kielégítve halad. 18