Tudományszervezési Tájékoztató, 1964
1. szám - Szemle
volt a döntő, A vezetőnek egyik legfontosabb feladata éppen a tudományos előrelátás, tehát olyan komplex problémák kiválasztása volt, amelyek az adott pillanatban talán látszólag érdektelenek voltak, de amelyeknél sejthető volt, hogy a probléma egy bizonyos idő múlva a tudományos érdeklődés homlokterébe fog kerülni. Egyik példája az ilyen hosszú távú előrelátásnak a ferrite к, amelyekkel a Philips laboratóriumban tisztán elvi alapon jóval a második világháború előtt kezdtek el foglalkozni, és az anyag csak a második világháború után vált a modern hiradásteohnikai ipar fontos tömegcikkévé. A leghíresebb példa azonban a félvezető-kutatás, amely a Bell Telephone Laboratory-ban ugyancsak a harmincas évek második felében tisztán elvi alapon indult el. A kutatás végül is a tranzisztor felfedezéséhez vezetett, Shookley részére pedig Nobel-dijat eredményezett, Hasonló, kevésbé feltűnő példákat még tucatjával lehetne felsorolni. A második világháború után derült osak ki, hogy az ilyen módon szervezett természettudományos kutató munka éppen, mert elvi problémákra orientálódott és alapvető felismerésekre törekedett, az ipari laboratóriumot fenntartó vállalatnak sokszor igen jelentékeny hasznot, nem egy esetben pedig monopolhelyzetet biztosított. TUDOMÁNYOS ISKOLÁK KIALAKULÁSA Ez a kutatás-szervezési módszer kedvezett annak is, hogy a vezető tudósok körül iskolák alakuljanak ki /ilyen például a Niels Bohr körül kialakult koppenhágai fizikus iskola, vagy a Szovjetunióban a Kapioa körül kialakult, nagynyomások fizikájával foglalkozó iskola/, amelyek nagy vonzóerőt jelentettek az egyetemi ifjúság körében. Egy-egy ilyen iskolához tartozni komoly rangot jelentett, ami a fiatalok részére a szakmai fejlődést, az intézet részére pedig a kiváló minőségű természetes utánpótlást biztosította. A HÁBORÚS VISZONYOK HATÁSA A KUTATÁSBAN AZ ALAPVETŐ CÉLKITŰZÉSEK MEGVÁLTOZÁSA A második világháború alatt, a háborús nyomás következtében, a természettudományos kutatás alapvető célkitűzései világszerte radikálisan megváltoztak. Az elvi jelentőségű tudományos problémák megoldására irányuló hosszutávu munka érthető módon háttérbe szorult, és csak annyiban volt érdekes, amennyiben olyan gyakorlati eszközök vagy technológiák gyors kialakításúhoz vezetett, amelyeknek valamilyen szempontból katonai jelentősége volt. A kutatás alapvető célját már nem egyetlen intézet igazgatója, vagy tanszék vezetője, döntő 10
