Tudományszervezési Tájékoztató, 1963

1. szám - Szemle

SOK A VEZETŐ TISZT ÉS KEVÉS A KÖZKATONA A KUTATÁSBAN A referátum már utalt azokra a nehézségekre, amelyek gátolják az állami kutatási szerveknél alkalmazásban álló munkaerő létszámainak megállapítását. Az viszont kimutatható, hogy a személyi kiadások általában minden más kiadással szemben túlsúlyban vannak. Ez a tény ellentétben áll a jól működő és jól szervezett kutatói intézmények általános gyakorlatával, amely szerint a költségeknek csupán egynyolcada vagy egyötöde fordítható személyi kiadásokra. A CNEN kivételével a technikai személyzet aránya mindenütt igen alacsony, ellentétben a hatékonyan működő külföldi kutatóintézetek gyakorlatával, ahol a technikusok létszáma általában kétszerese a kutatókénak. Csak néhány egyetemi intézet tud ezen a helyzeten segíteni ugy, hogy olyan technikai segédszemélyzettel dolgozik, amelyet egyetemen kivüli szervek bocsátanak rendelkezésére. Az adott viszonyok következtében az olasz kutatás zöme olyan hadsereghez hasonlítható, amely sok tiszttel és tábornokkal, de kevés közkatonával rendelkezik. Mindez természetesen ellenkezik a kutatás érdekeivel, amelynek legalkalmasabb szervezeti formája a piramisszerü elrendeződés: ebben egy technikusi személyzeti állományalap tart fenn egyre emelkedő képességű és számban egyre korlátozódó személyi állományrétegeket. Csak igy lehet elkerülni bizonyos munkaerők abból adódó helytelen felhasználását, hogy képességeik meghaladják feladataikat. AZ ADMINISZTRÁCIÓ ÉS A KUTATÁS A tudós ösztönös nézőpontja szerint minden olyan költség, amely nem irg.nyul közvetlenül a kutatásokra, amelyet nem fordítanak tudományos anyagok és eszközök, felszerelések vásárlására, nem tekinthető kutatási költségnek. Ez a szemlélet az épitési, de mindenekelőtt az adminisztrációs költségeket nagyrészt haszontalannak tartja. Nyilvánvalóan téves ez a felfogás, mert a kutatás számára biztosítani kell a megfelelő székhelyeket és szabályos működési lehetőségeit. Igaz, hogy az adminisztratív tevékenységek bizonyos növekvő tendenciája is felfedezhető s a kutatóknak gyakran az a véleménye,hogy az adminisztráció inkább gátolja, mint segiti munkájukat. Ez a jelenség nagy kutatói szervezetek erősen centralizált adminisztrációjában tapasztalható leginkább, ahol ugyan a kutató jogában áll a fontos döntések meghozatala, de pl.a beszerzések, felvételek stb. lebonyolítása lassan és késéssel történik az adminisztratív apparátus hibájából. A kutatás eredményes befejezése ma sok esetben megkívánja a gyors, hatékony ügyintézést, különösképpen az ellátások területén. Mindezt jól tudja a tudós, de nehéz meggyőzni erről az adminisztratív apparátust, amely nincs azon a fokon, hogy komolyan ellenőrizni tudja a kutatók döntéseit vagy választásait. Követendő megoldásként az adminisztrációs apparátus decentralizálását ajánlja az egyes laboratóriumokra és intézetekre. A központi apparátusra maradhat az utólagos adminisztratív ellenőrzés, továbbá azoknak a szolgáltatásoknak ellátása, amelyek a központosítás segítségével automatizálhatók, gyorsabbá és olcsóbbá tehetők. Ugyanez a szempont érvényes olyan természetű szolgáltatásokra is, mint amilyenek pl. a könyvtárak és a műhelyek. Véleménye szerint kutatásokat kellene végezni annak megállapítása érdekében, hogy melyek a kutató-centrumok legalkalmasabb méretei és szervezeti keretei a kutatás különböző szektoraiban. AZ ÉPÍTKEZÉSEK CÉLSZERÜTLENSÉGE A tudományos kutatás céljait szolgáló épületekkel szemben sajátos igények merülnek fel. Ezeket gyakran figyelmen kivül hagyva, nem számolnak azzal,hogy nem gazdaságos olyan épületeket emelni, amelyek 34