Tudományszervezési Tájékoztató, 1961

6. szám - Szemle

többek között megállapítja a következőket: Ghana jelenlegikét felsőoktatási jellegű intézményében a legoni Erve­temi Kollégiumban és a kumasi Technológiai Kollégiumban, amely hamarosan közös egyetem szervezetben fog egyesülni, jelenleg 201 főnyi tanszemélyzetből mindössze 35 fő a ghanai, bár 1967 és 1970 közötA ilőrelátha­tólag sikerülni fog már a tanszemélyzet többségét ghanaiakból toborozni. Remélhető, hogy 1964-től kezdve a ghanai felsőoktatás évente 450 diplomást tud kibocsájtani, viszont az évi szükséglet a felsőoktatási képzettsé­get igénylő posztokon már a fejlődés jelenlegi ütemében is nem kevesebb, mint évi 1 400 fő. Nem nehéz kiszá­mítani, hogy ilyen, évente ezresével gyarapodó szakember-deficitek mit jelentenek Ghana esetében, s milyen szakemberellátási problémák adódnának, ha a Ghánához hasonló, illetve még sokkal rosszabb helyzetben lévő afrikai (és nem-afrikai) országok egész sorára vonatkozó adatokat összegezhetnők. Ez azonban egyelőre nem is lehetséges - mint tudjuk, az UNESCO és az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottsága által 1961-ben Addisz-Abe­bában rendezett nagy afrikai oktatásügyi konferencia csak az első lépéseket tette meg az afrikai alapfokú oktatás szükségleteinek feltárása felé, s a tudományos es műszaki képzés szükségleteiről meg semmueie át­tekintés nem áll rendelkezésre. + A ghanai bizottság úgyszólván az első fecske, amely hirt ad arról, hogy miféle prognosztikai és tervezési problémák fűződnek az újonnan felszabadult országok tudományos és műszaki szakemberutánpótlásához. 4 4 Hogy ezek a problémák egyáltalán felmerültek, az természetesen már az idők jele - azoknak az idők­nek a jele, amelyekben a béke, a szabadság és a tudomány erői mindinkább egyesülnek az egész emberiség kö­zös jövőjéért folytatott küzdelemben. + Lásd ehhez: Afrika mint kulturális és tudományos világprobléma. = Tájékoztató, 1961. 4 . sz. 22-35.p. ++ Érdekes és más forrásból nehezen hozzáférhető adatokat, de kritikai óvatossággal kezelendő követ­keztetéseket tartalmaz az uj afrikai államok saját tervező tevékenységéről: SUTTON, F. X. : Planning and rationality in the newly independent states in Africa. (Tervezés és észszerüség az újonnan függetlenné vált afrikai államokban.) = Economic Development and Cultural Change 'Chicago), 1961. okt. 42-50. p. 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom