Tudományszervezési Tájékoztató, 1961

4. szám - Szemle

károsan hat vissza az ottani tudományos káderképzésre. Másfelől azonban az egyetemeknek és főiskoláknak óriási előnyük volna abban a tekintetben, hogy sok hallgató, aspiráns és a tanszemélyzet számos tagja vonha­tó be a kutatómunkába külön státusok létesítése nélkül. Ezért azt javasolta, hogy szüntessék meg a tudomá­nyos kutatás és a tudományos oktatás jelenlegi bizonyos mérvű szembeállítását. Komplex központokat kell létesíteni, amelyekben a tudományos kutatás és káderképzés együttesen foly­hat. Rámutatott Arcimovics akadémikus még arra is, hogy az egyetemek és főiskolák jelenleg a középfokú és szakoktatási intézményekkel közös miniszteriális irányítás alatt állanak, holott lényegileg közelebb állnak az akadémiai intézetekhez, mint a középiskolákhoz. V.A. Ambarcumjan akadémikus, az Örmény Tudományos Akadémia elnöke а к u t a t ó m u n к a anya­gi ösztönzésével kapcsolatban szőlalt fel és kijelentette, hogy a tudományos kutatóintézetek vezetőinek jogot kell adni a munkabéreknek a kutatómunka jellege szerinti variálására. Mint mondotta: "Ez elősegítené a tudósok alkotó kezdeményezésének kibontakozását, munkájuk termelékenységének emelkedését." Nagyfigyelmet keltettek a Szovjetunió Állami Gazdasági Tanácsa Közgazdaságtudományi Kutatóintézete igazgatójának, A.N. Jefimovnak fejtegetései. Ezekben számos olyan szempont vetődött fel, amelyekre Koszigin miniszterelnök igen részletesen kitért beszédének a társadalomtudományok feladataira vonatkozó ré­szében, mégpedig különösen a matematikai módszerek és elektronikus számológépi tech­nikák legkülönbözőbb társadalomtudományi (közgazdaságtani, tervezés-elméleti, nyelvészeti stb.) alkalma­zásával és а к о n к r é t üzemgazdasági és szociológiai к u t a t á s ok kibontakoztatásával kapcsolat­ban. Jefimov hangsúlyozta, hogykonkrét kísérleti munkálatok céljára "utmutató kísérleti vállala­tokat, kolhozokat, szovhozokat kell kijelölni, ahol... ellenőrizni lehet a munka és a termelés szer­vezésének uj formáit". A közgazdaságtudományi intézetek támaszpontjaiként "ökonómiai labora­tóriumokat" kell létesíteni. A tanácskozás - mint emiitettük - Koszigin miniszterelnökhelyettes záróbeszédével fejeződött be, a­melyből az alábbiakban több nagyfontosságú részletet közlünk. A tanácskozás résztvevői üdvözlő és köszönő feliratot intéztek az SzKP Központi Bizottságához és a Szovjetunió Minisztertanácsához. "A TECHNIKÁNAK GYORSABBAN KELL FEJLŐDNIE MINT A TERMELÉSNEK, A TUDOMÁNYNAK PEDIG GYORSABBAN KELL FEJLŐDNIE , MINT A TECHNIKÁNAK" (Részletek A. N. Koszigin m in i s z t e r e In ök h e ly e 11 e s záróbeszédéből)* Elvtársak! A tudományos dolgozóknak ez az értekezlete, amelyet az SzKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa hivott egybe, ujabb bizonyítéka annak, hogy a párt és a kormány szüntelenül + Za tesznuju szvjaz 1 nauki sz zsizn'ju (A tudomány és az élet szoros kapcsolatáért.) 3 Pravda (Moszkva), 1961. jun. 15. 2-3. p. - A rövidítés végett elhagyott szövegrészek helyét három ponttaK.. .) je­leztük. Az alcímek az eredetiben nem szerepelnek. 51)

Next

/
Oldalképek
Tartalom