Tudományszervezési Tájékoztató, 1961

1-2. szám - Szemle

Ezután ugyanilyen módszerrel kell megállapítani a tervidőszak alatt újonnan létesitendő vállalatok és intézmények szakemberszükségletét. A két számítás eredményei összegezve adják a tervidőszak alatt fedezendő szakemberszükségletet. Ez az adat még korrigálandó a természetes kiöregedés miatt felmerülő pótlási szükséglettel, továbbá figyelembe kell venni, hogy a képesítéssel nem rendelkező dolgozók egy része jó munkaeredményei alapján a tervidőszak folyamán műszaki beosztásba fog kerülni. így kapjuk meg azt a szükségletet, amelyet a tervidőszak egyes évei folyamán a felső- és középfokú szakoktatási intézményekből kikerülő szakemberekkel kell fedezni. A fentiekben ismertettük a gazdasági szakemberszükséglet meghatározásának jelenlegi korszerű gyakorlatát. E Kérdéssel kapcsolatban az irodalom is vetett fel néhány szempontot. I. A. Ljasznyikov azt javasolta, hogy a szakemberszükséglet tervezése olyan normatíva alapján történjék, amely a szükségletet a munkáslétszámhoz viszonyítottan fejezi ki. Módszerének lényege, hogy a műszakiaknak a termelésben való elhelyezkedését gondosan elemezve és megfelelő irányítási szervezetet is megtervezve, egységes normatívát kell megállapitani, amely az egyes iparágakra és az ipar egészére előírja, hány műszaki jusson 1 000 munkásra. E normatíva alapján kell mind az aktuális szakemberszükségletet megállapitani, mind a távlatit megtervezni, az utóbbinál figyelem be véve a termelés fejlődését, különösen a munkáslétszám növekedését, s mérlegelve a normatíva esetleges módosításának szükségességét, tekintettel a technika fejlődésére és egyéb tényezőkre. +^ A gyakorlatban ez a módszer nem igen terjedt el. Nyilván azért, mert nem sokban különbözik a szakemberszükséglet megállapításának jelenleg alkalmazott módszerétől, hiszen szintén tipus-státusokat kellene előbb megállapítani, a különbség csak az, hogy a kapott eredményt végül egységes együttható alakjában (1 000 munkásra jutó műszakiak száma) kellene kifejezni. Másodszor, a számítás ezzel csak bonyolultabbá válik, de pontosságban nem nyer; a távlati szükséglet megállapításához itt is éppenugy adatokra van szükség a termelés és a munkáslétszám tervezett nagyságáról, mint az előbb leirt módszernél. K. G.Nozsko azt javasolta, hogy a távlati szakemberszükséglet megállapításánál egyedül a termelés tervezett volumenéből induljunk ki. Ehhez hasonló elvet hangoztatnak sok tőkés országban is, ahol nyomasztóan jelentkezik a szakemberhiány és megpróbálkoznak a kiképzés "tervezésével". Mint az ENSZ Európai Bizottságának egyik jelentése megállapítja, több európai országban a mérnök- és technikus-szükséglet kiszámításánál az ipari termelés várható növekedéséből indulnak ki. Angliában például a mérnökök és tudományos dolgozók tekintetében 1956-1959 között felmerülő szükséglet előirányzásánál azt vették alapul, hogy a dolgozók e csoportjának ugyanugy évente 4 %-kal kell növekednie, ahogyan a termelés növekedését is 4 %-osnak irányozták elő. Franciaországban azt tételezték fel, hogy a mérnökszükséglet évi növekedése feleakkora lesz, mint a termelésé (az ipari termelés növekedését évi 6 %-osnak, a mérnöklétszámét 3 %-osnak irányozták elő). A bulletin szerzői több európai ország ipari termelésének és a felsőfokú szakoktatásra felvett hallgatók számának növekedését megvizsgálva, azt ajánlották a fejlett ipari országoknak, hogy a műszaki káderek iránti szükséglet növekedését ugyanolyan vagy kissé lassúbb üteműnek irányozzák elő, mint ahogyan az ipari termelés növekszik. а/ I. A. Ljasznyikov szerint normatívákat lehet megállapitani először is az egymáshoz hasonló vállalatok csoportjaira vagy szűken körülhatárolt termelési ágazatokra, másodszor - a technikai fejlődés és a munkatermelékenység adott színvonala határai között - egész termelési ágazatokra, harmadszor - a tényezők megváltozásának feltételezésével - a távlatilag várható szakemberszükségletre valamely termelési ágban. 14