Tudományszervezési Tájékoztató, 1961
3. szám - Szemle
Számos helyen van lehetőségünk rá, hogy az abszolút nulla fokhoz rendkivül közeleső hőmérsékleteken dolgozzunk. De dolgozunk több ezer fokos hőmérsékleteken is, több százezer atmoszféra nyomás mellett. Van az Akadémiának tervezőirodája, s vannak műhelyei az egyes intézetekben. Ezek számos újszerűen megkonstruált műszert készítettek már. De azért még korántsem lehetünk elégedettek, ami a kísérletezéshez szükséges felszereltség fokát és korszerű követelményeit illeti. Ez a kérdés valójában már átvezet a szovjet tudomány fejlődésének minőségi problémakörébe. Tudományunk minőségi változását végül is nemcsak a lehetőségek, hanem az elért eredmények alapján is meg kell vizsgálnunk. Az ilyen mérleget viszont mindig sokkal könnyebb nagyobb távlatból és hosszabb időszakra elkészíteni. Atomerőmüvek és atommeghajtású motorok, a tudományban és az iparban használt izotópok, űrhajók és holdrakéták, a Földet körülvevő világűrben végzett kutatások, hosszú távú kozmikus televíziós és rádióösszeköttetés; a kísérleti asztronómia megteremtése; a Szovjetunió részvétele az elemi részecskéknek világszerte folyó, kísérleti alapon történő vizsgálatában, s az e téren elért eredmények; a kozmikus sugárzás területén tett felfedezések; a félvezetők távlati felhasználásának kidolgozása és részben már megvalósított alkalmazása; elektronikus számoló- és vezérlögépek szerkesztése és széleskörű tudományos, valamint gyakorlati felhasználásuk beindítása; műszerek készitése különböző fajta szintetikus kristályok felhasználásával; piezoelektromos és ferroelektromos anyagok,mindenféle kristályszerkezetek, kemény kristályok - korund és rubin - vizsgálata, végül pedig ultrakemény kristályok mesterséges előállítása; felfedezések a röntgen spektroszkópia területén, nagy teljesítményű elektromágneses rezgések gerjesztése, nem is beszélve az elméleti fizikusok és matematikusok jelentős elméleti munkásságáról. A kémiában a kutatók figyelme az óriás molekulákból álló vegyületekre összpontosul. Meghatározták számos uj, értékes polimer mesterséges előállításának módját, és kidolgozzák a monomerek kinyerésének uj eljárásait. Már felhasználásra is kerülnek bizonyos uj eredmények, amelyeket a polipropilén, poliformaldehid, önantsav, pentonsav, karboxil-kaucsuk, akrilsav-poliészterek, uj ioncserélő gyanták, poliarilátok, sőt uj elektromos tulajdonságokkal, fokozott höállóképességgel, stb. rendelkező polimer anyagok vizsgálata során értek el.A térspecifikus polimerizálás területén végzett munkálatok lehetővé teszik,hogy az ipar megkezdje olyan újfajta mesterséges kaucsuk előállítását, amely minőségre nézve semmiben sem marad el a természetes kaucsuk mögött. Tanulmányozták és kidolgozták különböző fémek és nemesfémes elemek szerves vegyületei szintetikus előállításának módszereit, és számos uj jellegű anyagot nyertek; ezek közül egyiket-másikat igen fontos célokra használják. Az uj anyagok sajátságai lehetővé teszik néhány olyan elvi következtetés levonását, amelynek általános jelentősége van a kémiában. A nemesfémes elemek szerves kémiája uj, önálló vegyészeti tudományággá vált. A szervetlen kémiában és a radiókémiában részletes és széleskörű tanulmányozás tárgyává tették a korábban kevésbé vizsgált elemeket és az uj mesterséges elemeket.Az analitikus kémiában valóságos hőstettet hajtottak végre, amikor kidolgozták az anyagban található elenyészően kis mennyiségű szennyezések meghatározását, s ezzel a tiszta anyag fogalmát minőségileg uj módon közelitették meg. A BIOLÓGIA KAPCSOLATAI A FIZIKÁVAL, A KÉMIÁVAL ÉS AZ AUTOMATIKÁVAL A biológiában egészen széleskörű eredményeket értek el a leiró biológia és a talajbiológia, az állatvilág és a növényvilág tanulmányozása,sőt a talajtan és az agronómia területén is, ami lehetővé tette, hogy 29