Bujdosó Ernő: Bibliometria és tudománymetria (Könyvtártudományi és Módszertani Központ – Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest, 1986)
3. A tudományos publikálás és kommunikálás
3.4 A tudományos folyóiratok minőségének mutatói Minden folyóiratnak természetes kívánsága, ill. célja, hogy saját tématerületén belül kivívja a szakmai közvélemény elismerését, hogy a hozzáértő olvasók véleménye szerint a Jó" folyóiratok csoportjába tartozzék. A folyóirati „jóság" fogalom viszonylag összetett, többnyire a szubjektív megítélésen alapuló „presztízs" fogalmat értjük alatta. A továbbiakban csak a tudományos folyóiratok vonatkozásaival foglalkozunk. Ezeknél a minőségi igény fokozottan, tulajdonképpen követelményszintenjelentkezik. Ennek két fő oka is van: 1.A folyóirat a kutató munkaeszköze: a tudományos információáramlás egyik legfontosabb, egyetlen formális csatornája, a mindennapi munkához szükséges részletességgel, pontossággal és naprakészségei kell szállítania a rendszeres tudományos információt. Ebben a vonatkozásban több, vagy legalábbis más a feladata annál, mintsem hogy egy szélesebb és heterogénebb közösség intellektuális tájékozódási és olvasási igényét kielégítse. 2. A folyóiratcikk a kutatói munka eredményének, ugyanakkor a tudományos kommunikációnak is a legjelentősebb megjelenési formája: a tudományos folyóiratok olvasói nemcsak az információk passzív befogadói, hanem termelői is, akik számára nem közömbös, hogy a kutatási eredményeiket publikáló cikkeik milyen minőségű szakmai környezetben (milyen minőségű folyóiratokban) látnak napvilágot. így tehát a presztízsére valamelyest is adó folyóirat igyekszik színvonalával a terület minőségi kéziratait magához vonzani. A tudományos folyóirat a hozzá beküldött kéziratok színvonala alapján is kap visszajelzést saját (szakmai körökben kialakult) minősítéséről. A folyóiratok minőségét egyrészt a szakmai színvonal, másrészt az ipari termékként gyártott árujellegük jellemzik. 2 3 A pubikálás utáni folyamat, az asszimilálás, azaz az értékelés és integráció egyik első jele az idézés. 7 Jelzi, hogy az információ újabb információt hozott létre, vagy csupán azt, hogy a szerző olvasóinak figyelmét szeretné idézetével felhívni egy általa figyelemre méltónak tartott munkára. A folyóiratok presztízse és idézettsége, azaz a cikkeire történő hivatkozások száma közötti korreláció rendkívül szoros. 2 4 > 2 s Ez egyik lehetősége a folyóiratok minőségének számadattal történő jellemzésére. A szakmai színvonalat ezáltal két mennyiségi adat jellemezheti: (1) milyen mértékben hivatkoznak a folyóiratban megjelent közleményekre, azaz milyen a hatása (impact) a folyóiratnak a tudományos közösségre, (2) milyen gyorsan reagál a tudományos közvélemény a folyóiratban megjelent publikációra. E két jellemző mérésére Garfield két mutatót (mérőszámot) vezetett be: a 78