Bujdosó Ernő: Bibliometria és tudománymetria (Könyvtártudományi és Módszertani Központ – Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest, 1986)

6. A szerzők produktivitása

logaritmusávaL tekinthetjük arányosnak, hasonlóan számos fiziológiai jelenséghez, amint azt a Weber-Fechner törvény leírja. Az út itt is a „siker sikert szül" elvhez vezet, amellyel korábban már a Bradford és Zipf eloszlásoknál is találkoztunk. A Lotka eloszlás is az eloszlások ezen családjába tartozik, modellezésére szintén alkalmas az urna modell.

5 A tudománymetriai eloszlásokról jó összefoglalást találunk az irodalomban.

6 '

7 A tudományos produktivitást, valamint Lotka törvényének érvényességét számos-tudományágban és szakterületen vizsgálták. Ezzel kapcsolatos bibliográfiát a Scientometrics folyóirat 1978. szeptemberi számában találunk.

8 Ismételten szeretnénk emlékeztetni arra, hogy a korábbi eloszlásokhoz hasonlóan a Lotka eloszlás is objektív törvényszerűség. Ha valamely intézmény — tegyük fel, olyan módon kívánná növelni az egy főre eső produktivitását, hogy elbocsátaná az alacsony produktivitású munkatársait, azt tapasztalná, hogy bizonyos idő múlva, alacsonyabb szinten újra létrejönne a munkatársak produktivitásának Lotka eloszlása, pl. azáltal, hogy a nagyobb produktivitású szerzők foglalnák el az alacsonyak helyét, ugyanis most már nem áll rendelkezésükre a „bedolgozók" népes tábora. A Lotka eloszlás hiányosságának sokan felróják, hogy nem határozható meg belőle a nulla-cikkes szerzők, azaz a nem publikálók hányada. Erre különböző feltevések alapján voltak próbálkozások,

9 amelyek közül kiemeljük az USA tagállamainak

1

0 és más országok

1

1 kutató létszámára vonatkozó becsléseket. 6.2 A produktivitás mérésének gyakorlati kivitelezése Valamely tudományterületen vagy szakterületen dolgozók produktivitásának mérésére a szerzők publikációs listáit, bibliográfiákat, az illető terület referáló folyóiratainak szerző-indexét vehetjük kiindulási alapul. Háromféle módszert követhetünk: 1. A társszerzőket teljes jogú szerzőknek tekintjük, mindegyikhez egy teljes cikket rendelünk (egyszerű szerzőség); 2. a társszerzőket úgy tekintjük, hogy egyenlő, a szerzőszám arányában részesülnek a cikkből (frakcionális szerzőség), s végül 3. csupán a közlemények első szerzőit vesszük tekintetbe. Az 1. esetben a feltüntetett cikkek számának összege lényegesen több lesz mint valójában az összes cikkek száma, emellett megnő az alacsony produktivitású szerzők száma. A frakcionális szerzőség (2. eset) ábrázolása esetén kifejezettebben fog jelentkezni az eltérés a Lotka eloszlástól a nagyobb produktivitás felé (39. 125