Kőszeghy Péter (szerk.): Szent Ágoston doktornak elmélkedő, magánbeszélő és naponként való imádsági (Pécsi Lukács ford.) / Uray Piroska tanulmánya ( MTAK-MTA Irodalomtudományi Intézet. Budapest, 1988)

24 fémjelzett, de nem tőle származó imát. A leggyakrabban fordított elmélkedésíró szerzők Szent Bonaventura — a doctor seraphicus —, Szent Bernát - a doctor mellifluus Szent Anzelm és Kempis Tamás. A kódexek magánimáinak és elmélkedéseinek leggyakoribb tárgya a Passió-jelenet. Szűz Mária örömei, fájdalmai, szépsége; valamint az úgynevezett "utolsó dolgok": felkészülés a halálra és az üdvözülésre. Az Ótestamentumból a Zsoltárokon kívül az Énekek éneke szokott az elmélkedések alapjául szolgálni, de ez a magyar kódexekben viszonylag ritkán fordul elő. Pécsi Lukács az általa választott kötettel látszólag nem kapcsolódik a magyar nyelvű kódexirodalomhoz. Elsősorban az az eltérés, hogy szándéka szerint az ősforráshoz, Ágostonhoz nyúlt vissza. (Ebben újabb bizonyítékát láthatjuk Pécsi humanista szemléletének.) Nem volt azonban tudatában annak a ténynek, hogy, amint láttuk, nem autentikus Ágoston-szöveget vett a kezébe, hanem olyan kompilációt, amely éppen azoknak a szerzőknek a műveiből állt össze, akiket a kódexfordítók is előszeretettel használtak - így kötete mindenképpen rokonságba került az addigi magyarországi gyakorlattal. Ezenkívül a pszeudo-ágostoni műben is éppen olyan mértékben keverednek egymással a magánájtatosság különböző típusai, mint a kódexekben. Felfedezhetünk egyéb hasonlóságot is. Vagy ő, vagy már az általa használt latin kiadás is a János-prológust teszi az elmélkedések élére, ez pedig a középkori vallási gyakorlatban mindig a magánájtatosság egyik legfőbb kísérője.

6

8