Kőszeghy Péter (szerk.): Szent Ágoston doktornak elmélkedő, magánbeszélő és naponként való imádsági (Pécsi Lukács ford.) / Uray Piroska tanulmánya ( MTAK-MTA Irodalomtudományi Intézet. Budapest, 1988)

19 kiált és esedezik, megmondhatatlan szöpögéssel. (...) Azért is parancsolja az Isten, hogy rejtekhelyen imád­kozzunk, elménknek ajtaját bezárván, lelkünk jelen lé­vén, az sok világi gondolatoknak dongó legyeit elker­getvén, az imádságnak tisztaságos áldozatját mennyor­szágba igazétsuk, holott az Istennek szólani és boldog­ságos nyájasságával élni szent dolog." 5 7 Ágoston tanítása szerint az Istent az emberben ma­gában, a lélekben kell megtalálni. 5 8 Isten keresésének, az istenismeret belső útjának tehát az önvizsgálat, a kon­centrált önelmélyülés, vagyis a meditáció a legfőbb mód­ja és útja. A szorongó, a világban és magában is csaló­dott, válságba jutott, megzavarodott ember törekvése a harmonikus nyugalomra. Ez az állapot a keresztények számára azonos Isten meglelésével, az Istennel való egy­ség létrejöttével. Erre pedig a személyes, a lélek mélysé­geit feltáró, a bűnöket megváltó, nagy intenzitású dévó­ciós-misztikus gyakorlattal lehet eljutni. A meditációk általában a Biblia egyes passzusainak, legtöbbször a Zsol­tárok, az Énekek éneke és a Passid-jelenetek részletei­nek felidézésével készítik elő a lelket az önfeltárásra és Isten befogadására, a megvilágosodásra. A jellegzetesen rapszodikus meditációs logika sajátos szerkezeti megfor­máltságot hoz létre. Ennek a logikának egyik megnyil­vánulási formája, hogy gyakran nem racionálisan kap­csolódó gondolatokkal építkezik, hanem szómágiával; az allegóriák, szimbólumok és szóképek egymásból táp­lálkozó halmozásával ringatja magát a szellemi koncent­ráció egyre magasabb fokára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom