A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1972.

Tartalom

- 22 ­Személyi változások az Állam- és Jogtudományi-, a Szegedi Bi­ológiai Kutató Telep, a Központi Fizikai Kutató Intézet, a Szocioló­giai Kutató Csoport és a Történettudományi Intézet Könyvtárának ve­zetésében következtek be. Az év folyamán a hálózati csoport vezetője 25 intézeti könyv­tárat látogatott meg, ebből 6 vidékit. Hét intézetben több alkalom­mal is járt. Az intézeti könyvtárakban bekövetkező szervezeti ós személyi változások mindig több feladatot jelentenek a Hálózati Csoport szá­mára is. Az uj könyvtárvezetőkkel gyakran kell konzultálni, a könyv­tárakat is érintő intézeti szervezeti változások esetében az érté­ket képviselő könyvtári egységek integritásának megőrzése a feladat. Sok törődést kivánt a Pedagógiai. Kutató Csoport szervezés alatt ál­ló könyvtára is, A csoport vezetője segítséget nyújtott a Matematikai Kutató Intézet Könyvtárának az uj székházban történő előnyös elhelyezésé­ben, a Tihanyi Biológiai Kutató Intézet könyveinek leltározással összekapcsolt állományrevíziójában, továbbá az Ókortudományi Tan­széki Kutató Csoportnak, A Lukács Archívum leltározásához az MTA Könyvtára biztosított szakképzett munkaerőt, A szokásos évi hálózati értekezlet megtartására április 20­án került sor.Részt vettünk a Természettudományos Kooperációs Körök fizikai ás matematikai megbeszélésein, A legtapasztaltabb hálózati könyvtárosok bevonásával véleményeztük, illetve kiegészítettük az uj kutatóintézeti nomenklatúrát, a könyvtáros, illetve dokumentá­tor besorolási javaslattal, A könyv KC osztályvezetőjével együttmű­ködve 1972-ben a könyvbejelentések kérdésével is foglalkoztunk. Az elmúlt évben a hálózatot érintő legfontosabb téma a háló­zati könyvtárakkal foglalkozó Főtitkári Utasítás megjelenése volt. Az utasítás javított szövegét az MTA Könyvtár osztályvezetőivel tárgyaltuk meg, az intézeti önálló kiadványcsere uj rendszerét a Nemzetközi Kapcsolatok Csoportjával általános felmérés után alakí­tottuk ki, majd a szövegtervezetet az Akadémia Főosztályai vélemé­nyezték, A véleményeket figyelembe véve született meg a végleges szöveg, A Főtitkári Utasitás jóváhagyás után az Akadémiai Közlöny

Next

/
Oldalképek
Tartalom