A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1966.
A KÖNYVTÁRI MUNKA ÁGAI
- 16 Keleti Gyűjteményünk 1966. évi uj szerzeményei közül kiemelkedik Popé: A survey of Persian art from prehistoric times to the present, cinü 6 kötetes munkája, melyhez antiquar vásárlás utján jutottunk hozzá. Az év folyamán ugyané gyűjteményünk 1 ojrát és 1 kinai kézirattal, valamint 5 mandzsu fanyomatos munkával gyarapodott. Kéz irat gyűjteményünk gyarapítására 1966 folyamán is csak az elozc évben már csökkentett beszerzési keret állt rendelkezésünkre. Ezért sok értékes anyag megszerzéséről le kellett mondanunk, nem tudtuk lebonyolítani a HatvanyhagyaTék átvételét, hosszabb ide óta kifizetetlenül áll sok értékes, beszállított kéziratos anyag. Ilyen körülmények között nem folytathattuk azt a korábbi fontos kezdeményezést sem, hogy aktiv szerzeményezéssel igyekezzük a tudományos kutatás számára megmenteni az elkallódás veszélyének kitett tudós-hagyatékokat. 1966 folyamán a következő jelentősebb kézirattári szerzeményekről számolhatunk be: Ady Csinszka-hagyaték, Szentgyörgyi Albert levelei, Babits Mihály levelei és autográf vorskéziratai, Ilosvay Lajos hagyatékának befejező része, Horváth Tibor Antal hagyatékának befejező része, Kubinyi Ferenc levelezése, a Korányihagyaték kiegészítése, A Régi Könyvek Gyűjteményének gyarapodása 1966 folyamán nem volt jelentős. Vásárlás utján antiqua gyűjteményünk száma 3 darabbal, régi magyar gyűjteményünk 1 darabbal gyarapodott. A régi töredékek közül sikerült 1 értékes darabot meghatározni, amivel a régi magyar gyűjtemény gyarapodott, mégpedig Molnár Gergely Elementa grammaticae Latinae c. müve eddig ismeretlen legkorábbi kiadásának egy részletével . Mikrofilmtárunk gyarapodásából kiemelkedik az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár 123 kódexének mikrofilmje, a Sárospatakon őrzött kéziratos kottás énekeskönyvek mikrofilmjei, a lengyel ffyadomosci Literackie c. irodalmi folyóirat 1924-1939. évfolyamai, a párizsi Bibliotheque Nationale-ból érkezett Corvinák mikrofilmjei.