Terjék József: Kőrösi Csoma-dokumentumok az Akadémiai Könyvtár gyűjteményeiben. Budapest, 1976.
II. Duka Tivadar munkálkodása - 3. Csoma életének hiteles bemutatása
32 terjedelmesebb közlései csak kivonatban jelenhettek meg Duka könyvében, igy filológiai értelembon nem teljes értékűek. A könyv két nyelven jelent meg. Az angol nyelvű változat a kor neves orientalisztikai sorozatában, a Trübner's Oriental Series-ben látott napvilágot, mig magyar nyelven a Magyar Tudományos Akadémia vállalta a kiadást. Duka levelezéséből kitűnik, hogy a pesti nyomdai munkálatok elég vontatottan haladtak, amelyet még nehezitett, hogy a korrektura küldését postai úton kellett lebonyolítani. A könyv angol és magyar változata nem egyezik meg teljes egészében. A magyar kiadásban Csoma életrajzának speciálisan magyar vonatkozású részei kissé gazdagabban, részletezőbben szerepelnek. A könyv második részét képező Csorna-dolgozatok pedig nemcsak fejezetszémuk ban, hanem válogatásukban és kivonatolásukban is eltérnek a két kiadásban. A mü fogadtatása átütő sikerről tanúskodik, ami nem csupán az elismerő hangvételű sorokból tűnik ki, hanem pusztán a megjelent recenziók számából is. A. világ csaknem valamennyi nevesebb lapja megemlékezik a könyvről, Európában, Amerikában s Indiában is. Duka természetszerűen élénk figyelemmel kisérte a reagálásokat, s a Csorna-mappákban összegyűjtve meg is találjuk ezeket az ismertetéseket, melyekre ha részletesebben nem is térhetünk ki, rövid felsorolásukat nem mellőzhetjük: (zárójelben adjuk, hogy a Csorna-mappa II. mely oldalára van felragasztva a Duka által kivágott újságcikk) Külföldi recenziók Academy, 1885. június 25. (p. 2) Allen's Indian Mail, 1885. július 14. (p. 14, 87) Athenaeum, 1885. június 20. (p. 2) Bookseller, 1885. május 5. (p. 1) The Civil and Military Gazette (Lahore), 1885. július 4. (p. 49) Contemporary Review, 1885. június (p. 1) The Englishman (Calcutta), 1885. május 20. (p. 20) The Hindoo Patriot, 1885. május 18. (p. 44) The Indian Mirror, 1885. július 19. (p. 43) The Indian Statesman (Calcutta), 1885. július 4. (p. 45)