Terjék József: Kőrösi Csoma-dokumentumok az Akadémiai Könyvtár gyűjteményeiben. Budapest, 1976.
II. Duka Tivadar munkálkodása - 3. Csoma életének hiteles bemutatása
3. CSOMA ÉLETÉNEK HITELES BEMUTATÁSA Duka Tivadar abbeli törekvésében, hogy Csoma emlékezetét méltányosan alakítsa, mindenekelőtt egy hiteles élettörténet megírását tartotta leglényegesebbnek. Amikor munkájához fogott, kevés adatra támaszkodhatott, mert ami híradás megjelent Csornáról, vagy megbízhatatlan eredetű és hitelű volt, vagy csak nagyon lerövidített kivonat formájában nyert publicitást, s az is szétszórtan különböző napilapokban. Nem csodálhatjuk tehát Duka rövid megjegyzését már megjelent könyvének előszavában: "Sokkal több időt vett e munkának összeállítása igénybe, mint első tekintetre terjedelme gyanittatja" (p. Ill) - s ez a "sok idő" csaknem egész életét jelentette. Indiába történt megérkezésekor nyomban megtette az első lépéseket a Csornával kapcsolatos levelezés és egyéb hivatalos okmányok feltárására. Kalkuttában, a főitélőszék levéltárában megtalálja Csoma hátrahagyott, egy kis vasszekrénybe zárt magániratait. Az anyagról csak rövid feljegyzést tud készíteni, mert közben munkája elszólítja, s amikor viszszatér, már az egész elkallódott. Nagyobb siker koronázza kutatásait azoknál a hivatali szerveknél, amelyek annak idején Csornával közvetlen kapcsolatban állottak, igy mindenekelőtt a Bengáliai Ázsiai Társaságnál lel értékes dokumentumokra, s az egykori Kelet-indiai Társaság levéltárában is fontos nyomokra bukkan. Munkája során hasznos támpontokat kap a Government Gazette korabeli cikkeiből is. A leglényegesebb újdonságokról örömmel értesiti a hazát, tudósítása " Két levél a Gangos partjairól Körösi Csoma Sándorró l" cimmel látott napvilágot (Akadémiai Értesítő 1858, pp. 608-622), mely egyben már Csoma életrajzának vázlatos kifejtése is. A kizárólag hiteles adatok gyűjtésére törekvő Dukát orvosi munká-