Fekete Gézáné (szerk.): Örökségünk, élő múltunk. Gyűjtemények a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK közleményei 37. Budapest, 2001)

VEKERDI LÁSZLÓ: A Bolyai-gyűjtemény a Bolyai-kutatásban

A Bolyai-gyűjtemény a Bolyai-kutatásban 87 nem került sor a rendes tagsági ügyre, bár az aktív kapcsolat továbbra is meg­maradt Bolyai Farkas és az Akadémia között." 4 „Ennek tanúbizonysága »Jelentése a Magyar Tudós Társaságnak Ormós József: Hermesz« c. munkájáról (K 23/46), és az Athenaeumi Figyelmezőbe szánt megjegyzése (K 23/48) a művek, feljegyzések csoportjában. 1836-ban az Akadémia megbízta Bolyai Farkast, mondjon véleményt Ormós József: Hermesz c. munkájáról, melyet azért küldött be szerzője, hogy az érte­kezésében előadott léghajó gyakorlati kivitelezését támogassa az Akadémia. [...] A bírálatból az derül ki, hogy Bolyai Farkas nem tartotta lehetetlennek a léghajó gyakorlati kipróbálását" földön, előre megépített pályán haladó jármű mozgásának megkönnyítésére. Min­denekelőtt tételesen összefoglalja a terv lényegét. „I. A gondolat ez: 1. A' vitetendő sujat emelő által elenyésztetvén 2. Ekkor a' suj miatti súrlódás is elenyészvén, csak kevés egyéb súrlódás, 's a' lég' ellene maradván, kicsi erővel haladni. 3. Az egésznek olly útat irni cél szerint eleibe, amelyből ki ne térhessen." Lényegében az egész „Hermesz"-ből ezt az — általa megformált — gondolatot tartotta csak meg Bolyai Farkas; egyébként pedig az „ajánlott kivitel" részletesen megvizsgált „nehézségeit" annyi és az eredeti tervtől annyira eltérő „könnyítés"-sel javasolta korrigál­ni, hogy Ormós irrealisztikus járgányából az „emelőn" kívül (meleg levegő helyett az is a hatékonyabb Hidrogénnel töltve) semmi sem maradt. A „könnyítésekkel" megjavított­újjáalakított „Hermesz" sokkal realisztikusabb konstrukció az eredetinél; Bolyai Farkas „részletes útmutatást adott a kivitelezés módjára, de feltehető, hogy a lelkesedés lázában elkerülte figyelmét, hogy az eredményességre való tekintettel, nyújtson-e anyagi támogatást az Akadémia a feltaláló számára: »01vastatik Bolyai Farkas lev. tag véleménye Ormós József: Hermes c. munkája fe­lől, melyben mivel hogy kereken sem javalás, sem rosszalás kimondva nincsen, s igy azt az elébbi, a munkáról már beadott véleménnyel összehasonlítani nem le­het, harmadik birálatra Bitnicz Lajos r. tagnak adatik ki egy hónapra.«" 5 Közli Fráterné a hivatkozott iratok Régi Akadémiai Levéltárban (RAL) megadott jelzeteit, s így a Hermesz-véle.mény Bolyai Farkas technikai érzékenységének, találé­konyságának és tudásának illusztrálásán túl bepillantást enged a korai Akadémia — ahogyan ma mondanánk — „innovációs ügyintézésiébe. 4 Katalógus 7-8. Vő. SZÉNÁSSY Barna: Bolyai Farkas. Bp. 1975. 41. és (hivatkozás) 50. Szénássy a Ka­talógusból idézi Döbrentei levelének „Rád nézve is[...]" kezdetű passzusát. 5 Katalógus 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom