Fekete Gézáné: A Magyar Tudományos Akadémia jutalomdíjai. 2. 1859–1900 (A MTAK közleményei 36. Budapest, 2000)

Bulyovszky-jutalom 1883-

bulyovszky-jutalom 1883-* Bulyovszky Gyula (1827-1883) újságíró, ügyvéd, aki 1848 márciusában fontos sze­repetjátszott a pesti ifjúság élén, halála előtti szóbeli végakarata, majd az özvegye előter­jesztése alapján, a közjegyző által írásba foglalt, 1883. máj. 12-én kelt végrendelete 1 sze­rint „Bulyovszky Gyula emlékalapítványa" címen 2000 forintot hagyományozott az Akadémiának. Az alapítvány kamataiból kitűzött díjat ódakölteményt író pályázók jutal­mazására szánta. Az alapítványtevő kívánsága szerint az ódaköltemény tárgya lehetőleg az 1848-1849-es magyar függetlenségi harc eseményeiből vétessenek. Az 1883. okt. 1-jei összes ülés, amelyen megtörtént az alapítvány bejelentése, meg­bízta az ügyben illetékes Nyelv- és Széptudományi Osztályt a jutalom ügyrendjének az összeállításával. A tervezetet az I. osztály az 1884. jún. 30-i összes ülésen 2 nyújtotta be. A javaslat szerint az Akadémia minden második évben hirdesse meg a pályázatot, s a juta­lom olyan ódai költeményt illessen, melynek tárgya lehetőleg „a magyar nemzet hazafias küzdelmeinek érzelem- és eszmekörével" van kapcsolatban. Az Akadémia tehát az alapí­tó szándékát figyelembe vette, de a pályázati költemények tárgyát szélesebb fogalomkör­ben határozta meg. A tervezet továbbá kimondta, hogy a jutalom csak önálló becsű művet illet meg. Amennyiben a jutalom megfelelő mű hiányában nem adható ki, akkor újra hir­detendő és ez esetben a sikeres pályázó kétszeres összegű díjban részesül. Ha a kétszeres összegű, azaz a pályázat 4 évi kamatát magában foglaló pályázat sem jár eredménnyel, ak­kor a jutalomdíj más irányban kerülhet felhasználásra. Mégpedig a Nyelv- és Széptudomá­nyi Osztály javaslata alapján a megkétszereződött pályadíj az előző négy év alatt nyomta­tásban megjelent, jutalmat nem nyert, a „szépirodalmat emelő, eredeti magyar műnek" az utólagos jutalmazására fordítható. „A mű lehet óda vagy másnemű költemény, regény vagy beszély, esetleg tárcasorozat vagy akár kötött vagy kötetlen beszédben írt jeles vígjáték." Az I. osztály által készített javaslatot az 1884. jún. 30-i összes ülés elfogadta és a Bulyovszky-alapítvány szabályait ügyrendbe 3 iktatta. A Bulyovszky-jutalom iránt élénk ér­deklődés nyilvánult meg, minden pályázatra számos költemény érkezett, de megfelelő szín­vonal hiányában a pályázatok csak igen kis mértékben vezettek eredményre. Két ízben a pályadíjat már megjelent művek (Gyulai Pál, Kozma Andor) utólagos jutalmazására fordí­tották, s csak két esetben, 1905-ben és 1910-ben ítélték oda a díjat a pályázatra írt ódakölte­mény szerzőjének. A sorozatos sikertelenség okát az 1918. évi bíráló bizottság jelentésében 4 * A M. Tud. Akadémia pályakérdései. 1893-1900. Bulyovszky-jutalom. = Ért. 1900. 522. p. 1 RAL 76/1884 2 Ért. 1884. 168-169. p. 3 MTA ügyrendje. MTA Alm. 1886.111. p. 4 Ért. 1918.293. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom