Fekete Gézáné: A Magyar Tudományos Akadémia jutalomdíjai. 2. 1859–1900 (A MTAK közleményei 36. Budapest, 2000)
Ullmann Károly-jutalom 1880-
ULLMANN KÁROLY-JUTALOM 1880Ullmann Imre és testvérei apjuk Ullmann Károly budapesti nagykereskedő elhunyta (1880. máj. 1.) alkalmából alapítványt tettek az Akadémiánál. Az Ullmann testvérek ezzel a gesztussal apjuknak még életében kinyilvánított szándékát valósították meg, melyet az 1880. máj. 4-én kelt alapítólevelükben 1 rögzítettek. Ullmann Imre által aláírt alapítólevél 3000 forint osztrák arany-járadékot biztosított az Akadémia részére, oly céllal, hogy az összeg 3 éves kamatát az Akadémia a nemzetgazdasági tudományok köréből kiírt pályakérdések megjutalmazására fordítsa. A pályakérdés kiírása a Nemzetgazdasági Bizottság javaslata, a II. osztály felterjesztése alapján az Akadémiát illette meg. A jutalomdíj csak abszolút becsű munkának ítélhető oda. Ennek hiányában a II. osztály dönt arról, hogy a pályadíj újra kitűzésre kerüljön-e vagy a következő jutalomdíj összegéhez csatoltassék. Az alapítvány bejelentésére az 1880. máj. 21-i igazgató tanácsi 2 és az 1880. máj. 31-i összes ülésen 3 került sor. Az összes ülés megbízása alapján a II. osztály az 1880. jún. 28-i összes ülésen nyújtotta be a jutalom szabályzat tervezetét, melyet elfogadása után az Akadémia ügyrendbe 4 iktatott. A jutalom hirdetésére első ízben 1882-ben került sor, majd a három évenként ismétlődő és 1925-ig fennálló pályázatot mindössze két ízben koronázta siker. 1. 1882 2. Mily befolyással volt közgazdaságunkra az ágió fönnállása 1848-tól napjainkig 3. A jutalmat nem adták ki 5. Pesty Frigyes 6. RAL 508/1882 1. 1885 2. Szükséges-e a kisebb királyi haszonvételek megváltása és ha igen, mi módon eszközölhető az legcélszerűbben, mind nemzetgazdasági, mind pénzügyi szempontból 3. Eredménytelen maradt 1. 1887 2. Adassék elő az italmérési jog megváltásának jogi, gazdasági és pénzügyi szempontból legcélszerűbb módja 1 RAL 403/1880 2 RAL 158/1880 3 Ért. 1880. 98. p. 4 Ért. 1880. 105. p„ RAL 125/1880