Fekete Gézáné: A Magyar Tudományos Akadémia jutalomdíjai. 2. 1859–1900 (A MTAK közleményei 36. Budapest, 2000)

Lévay Henrik-díj 1878-

LÉVAY HENRIK-DÍJ 1878­Lévay Henrik (1826-1901) az Első Magyar Általános Biztosító Társaság egyik alapí­tó tagja, majd későbbi vezérigazgatója az 1878. jún. 27-én kelt levelében 1 értesítette az Akadémia elnökségét, hogy tudományos célra 10 000 forintos alapítványt kíván tenni. Az alapítvány céljául azt jelölte meg, hogy az Akadémia Lévay Henrik-díj címén hirdessen minden évben pályázatot, felváltva nemzetgazdasági vagy mezőgazdasági kérdésekre, il­letve hazai történelmi vagy irodalomtörténeti témájú esszészerű monográfiákra. Az alapítvány bejelentésére az 1878. júl. 1-jei összes ülésen 2 került sor, amikor is az Akadémia jegyzőkönyvileg mondott köszönetet a nagylelkű ajánlatért. A pályázat szabály­zatának kidolgozására az Akadémia elnökeiből, osztályelnökeiből és titkáraiból álló bizott­ság kapott megbízást. A Lévay-bizottság jelentése az 1878. okt. 28-i összes ülésen 3 került megvitatásra. Az ügyrendi tervezetet a jegyzőkönyv 4 az alábbiak szerint rögzítette. A Lévay­alapítványból minden évben 500 forintos jutalom kerül kihirdetésre, felváltva nemzetgaz­dasági és mezőgazdasági, valamint hazai történeti, irodalomtörténeti kérdések megoldásá­ra. Figyelembe véve a jelzett tudományterületeket, a Lévay alapítványi jutalom lehetősége az Akadémia mindhárom osztályának rendelkezésére állt. Az egyes osztályok által kiírt pá­lyázatok sorrendjét alapszabály rögzítette. A pályázat zárt, jeligés vagy nyílt pályázat for­májában hirdethető. Sikertelen pályázat esetén az illető osztály a jutalmat a következő ju­talomösszeghez csatolhatja. A jutalmazott mű a szerző tulajdona marad, amelyet egy éven belül köteles kiadni. Az összes ülés a Lévay-díj ügyrendjét elfogadta, amelyet maga Lévay Henrik is egyetértőleg levélben 5 jóváhagyott. Az így véglegesített ügyrend, 6 valamint az ennek a szellemében megfogalmazott Lévay-féle alapítólevél 7 alapján kerültek elbírálásra mintegy négy évtizeden át a pályaművek. A Lévay-jutalom az akadémiai jutalmak között elsőként szerepeltette önálló tudo­mányszakként a mezőgazdaságot, mely tudománytörténeti szempontból jelent érdekessé­get. AII. és a III. osztályhoz tartozó tudományterületek: nemzetgazdaság, történelem, me­zőgazdaság, arányaiban együttvéve nagyobb súlyt kaptak a jutalom története során, mint az I. osztály képviselte irodalomtörténet. 1 RAL 608/1878 2 Ért. 1878. 117. p. 3 Ért. 1878. 141-142. p. 4 RAL 1378/1878 5 RAL 1379/1878 6 RAL 1434/1878, MTA ügyrendje. MTA Alm. 1880. 116-117. p. 7 RAL 271/1879

Next

/
Oldalképek
Tartalom