Kónya Sándor: A Magyar Tudományos Tanács 1948–1949 (A MTAK közleményei 35. Budapest, 1998)

II. - 3. Az egységes kutatóintézeti hálózat kialakításának kezdete - C) Tudományos intézetek kijelölése

A 149 főhivatású kutatóintézet szakmai megoszlása a kutatóintézetek és a kutatással foglalkozók száma alapján: Megnevezés Száma % kutatással foglalkozók száma % műszaki kutatóintézetek 32 21,5 575 32,7 mezőgazdasági kutatóintézetek 74 49,8 542 30,9 matematikai-fizikai kutatóintézetek 13 8,7 113 6,4 orvostudományi kutatóintézetek 23 15,4 456 26,0 társadalomtudományi kutatóintézetek (a nyelvtudományi intézetekkel együtt) 7 4,6 71 4,0 149 100,0 1757 100,0 A 149 intézetből 75 már 1945 előtt is működött. Ezek közül 32 (42,7 %) tartozott az agrártudományokhoz, 20 (26,7 %) az orvostudományokhoz, 12 (16 %) a matematikafizika területéhez, csak 8 (10,7 %) a műszaki tudományokhoz, 3 (3,9 %) a társadalomtudományokhoz. A 149 intézetből 74 1945 után létesült. Ezekből 24 a műszaki, 42 a mezőgazdasági tudományok területén alakult. Az új intézetek 89,1 %-a a műszaki és az agrártudományok területén jött létre. A statisztika számai is mutatják, hogy a kutatóintézeti hálózat kiépítésénél a tudománypolitika formálói az első ötéves terv gazdaság- és társadalompolitikai célkitűzéseiből indultak ki és ennek közvetlen szolgálatába kívánták állítani a hazai kutatást, illetőleg annak intézményrendszerét. Ahogyan az első ötéves terv kidolgozása során egyre inkább a szovjet példát követték, ennek hatásaként a fejlesztés irányát tekintve az intézethálózat fejlesztése is közelített a szovjet modellhez. A régi intézetek átszervezése, az intézeti összevonások, az új intézetek létrehozása a tudománypolitika irányítóinak módot adott arra, hogy ezeknek az intézményeknek az élére a rendszer számára megbízható vezetőket állítsanak, nem egyszer háttérbe szorítva a szakmailag jól felkészült szakembereket. Ez az intézeti hálózati struktúra (akadémiai intézetek, ipari, mezőgazdasági kutatóintézetek, üzemi laboratóriumok, kísérleti telepek), amely 1949-ben még csak elemeiben körvonalazódott - az intézetek egy része is inkább csak kezdemény, mint kiépült szervezet - a következő években kibontakozva hosszú évtizedekre meghatározta a magyar kutatási bázis szervezetét és szerkezetét, szakmai megoszlását és fejlődési irányát. Ehhez a szerkezethez illeszkedett - a szakmai sajátosságoktól függően - az egyetemi kutatási bázis. Kezdetben az egyetemek szerepe a tudományos életben - néhány tudományág kivételével - az egyre növekvő oktatási feladatoktól túlterhelten, jó szakemberei egy részétől megfosztva (nyugdíjazás, vagy az intézetekbe történt átcsoportosítás miatt), jelentősen csökkent. 139