Kónya Sándor: »Magyar Akadémia állíttassék fel...« Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek 1827–1990 (A MTAK közleményei 32. Budapest, 1994)
Dokumentumok
sokat a' nevezetesebb dolgokban az igazgató tanács rendeléséből, a' csekélyebb pedig esztendőnként ötszáz forintot pengő pénzben meg nem haladó summáig, magának az Előlülőnek irott rendelése mellett is tehet. A bevett jövedelmek, és a' teendő költségek körül olly hűséggel és egyenességgel fog eljárni, hogy mind ezekről az Előlülőnek minden időben számot adhasson. Esztendő lefolytával pedig az egész esztendei jövedelmekről 's kiadásokról az igazgató tanács' gyűlésében az Előlülőnek számolni elmulhatatlanul köteles. A' pénztár annál nagyobb bátorságba helyheztetése' tekintetéből, a' Pénztárnok mellé Ellenőr (contraagens) rendeltetik, ki azt ezzel kettős zár alatt őrizze, a' bévételről és kiadásról együtt gondoskodjék; mire nézve mind a' kettőt tiszte jól folytatására letett hite is fogja szorítani. Mivel pedig a' Társaságnak gazdaságos dolgai néha törvénykezés alá is kerülhetnek, leszen a' Társaságnak ügyvéde is. A Titoknok mellé a' Segédjegyzőn kivül a' levelek tiszta és helyes leírására 's egyéb foglalatosságainak könnyebb viselésére, nem különben a' Társaság nevében kiadandó jutalomkérdésekre béjött feleletek leiratására, segédül adatnak a' leirók, kiknek azonban számokat az igazgató tanács határozza meg, de a' választást az Előlülő teszi. A' Társaság' cselédei A cselédek, a' Társaság házi szereire vigyázzanak, mindent tisztán tartsanak 's több előkerülő szolgálatot tegyenek. Ezek számát ismét az igazgató tanács határozza meg, kineveztetések pedig az Elölülőtől függ. VI. A' Társaság' középhelye, épületei Több fontos okból állapította meg a' hazai törvény, hogy a' tudós társaság' állandó helye szabad királyi Pest városában légyen: ugyan azért az ezen czélra megkívántató épületeket idővel a' Társaság megszerzi. VII. Gyűlések rendje A' fennemlített helyre gyül öszve a' Társaság, minden, úgymint: kisebb és nagyobb, igazgató és köz gyűlései' kivévén a' két hónapig leendő szünnapokat. Azon gyűlések, mellyeket a' helyben lakó tagok minden héten határozott napon fognak tartani, kis gyűlések, a' hová legalább is kilencz tag jelenléte kívántatik, 's azokban az Előlülő távollétében a' Másodelőlülő veszi által annak székét. Itt olvastatnak fel a' béküldött értekezések, különösen pedig a' Társaság folyóiratában kiadandó megbirálások, tudományos jelentések, és így a' tudományos közösülést azok tartják fenn. A nagy gyűlést, melly két hétnél tovább nem tart, megelőző napon a' rendes tagok magokat az Elölülőnél bejelentik. Ennek ideje az igazgató tanács tetszésére van hagyva, úgy hogy a' Pártfogó' helybenhagyásával olly idő határoztassék, mellyben akármelly vallásbeli tudós férfiak megjelenhessenek. Ezekben mindenek felett az azonos esztendőre feltett jutalomkérdések, és az előbbiekre adott feleletek olvastatnak fel. Melly tudományos pályán a' tiszteletbeli és rendes tagok meg nem jelenhetnek; mindazonáltal az illyes munkák kidolgozása nekik is szabad. Ezen feleletek közitélet alá bocsáttat70