Kónya Sándor: »Magyar Akadémia állíttassék fel...« Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek 1827–1990 (A MTAK közleményei 32. Budapest, 1994)

Dokumentumok

valamint ezekről szóló tudományos munkák kiadására fordítani; ez utóbbi esetben a munka czímlapján kiteendő, hogy az a jelen alapítványból adatott ki. Az osztályok az alapítvány kamatainak felhasználásáról az Akadémiának évente jelentést tesznek. 18. Flór Gyula Emlék-alapítványa 106. §. Néhai Flór Ferencz és neje, szül. Fröscher Eleonora, 1863 évi február 16­án kelt végrendeletökben 20,000 forintot hagyományoztak az Akadémiának oly kikö­téssel, hogy e hagyományösszeg elhúnyt egyetlen gyermekük emlékére „Flór Gyula Emlék-alapítvány" czím alatt az Akadémia alaptőkéjéhez csatolandó és örök időkig egész épségében föntartandó legyen. A végrendelet értelmében az alapítvány után be­folyó kamatok fele közös akadémiai czélokra, fele pedig néhai Flór Gyula kedvencz hajlamának emlékére, minden évben egyedül magyar történelmi érdekek elősegítésére fordítandó. Az Akadémia a végrendelet intézkedésének megfelelőleg „Flór Gyula Emlék-ala­pítvány" czímen évenként 800 koronát bocsát a Történelmi Bizottság rendelkezésére, mely annak hovafordításáról intézkedik. Ez évi összeg (vagy a mennyiben a kitűzött feladatok nagysága tetemesebb költséget kívánna, két évi összeg) történelmi kutatá­sokra, másolásokra vagy történelmi művek kiadására fordítandó, s e körülmény az ala­pítvány segélyével készült munkák czímlapján feltüntetendő. A Történelmi Bizottság az alapítványi kamatok felhasználásáról az Akadémiának évenként jelentést tesz. 19. Forster Gyula alapítványa Forster János nevére 107. §. Forster Gyula miniszteri tanácsos, m. földhitelintézeti igazgató, a Magy. Tud. Akadémia kezébe 1894-től kamatozó 12,000 forint névértékű regáleváltság-köt­vényt tett le alapítványul azzal a rendeltetéssel, hogy ez alapítvány kamatjaiból minden harmadik évben 3000 korona pályadíj a hazai földmívelés fejlődését előmozdító akár irodalmi művek, akár gyakorlati értékű találmányok vagy fölfedezések jutalmazására forditassék. 1. Az alapítvány az alapító atyja, néhai Forster János primási és esztergomi főkápta­lani jószágkormányzó nevét viseli. 2. A pályadíj csakis oly munka, találmány, vagy fölfedezés jutalmazására adatik ki, mely a hazai földmívelés előmozdítására nézve annak valamely ágában, névszerint a mezei gazdálkodás, állattenyésztés, erdészet, szőlőmívelés és kertészet terén akár el­méleti, akár gyakorlati irányban önálló becscsel bír s határozott jelentőségű haladást foglal magában. 3. A pályadíj három évi időközökben és pedig felváltva akként adandó ki, hogy a) az első három évi, vagyis 1894 —1896. évi cyklusra eső 3000 korona összeg, mint föld­mívelési jutalom, 1897-ben a megelőző hat évi, vagyis a jelen esetben az 1891 — 1896. évi időközben megjelent oly irodalmi művek vagy találmányok és fölfedezések kitünte­tésére forditassék, melyek a mathematikai és természettudományi osztály Ítélete alap­ján az Akadémia nagygyűlése által is önálló becsűeknek s egyszersmind jelentékeny haladást Ígérőknek találtattak, vagy oly magyar állampolgárnak ítéltessék oda, a ki a földmívelés terén akár a tudomány előbbrevitele, akár a gyakorlati találmányok, szer­kezetek vagy szervezetek és intézmények fejlesztése és fölvirágoztatása szempontjá­205

Next

/
Oldalképek
Tartalom