Kónya Sándor: »Magyar Akadémia állíttassék fel...« Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek 1827–1990 (A MTAK közleményei 32. Budapest, 1994)
„... Magyar Akadémia állittassék fel..." Bevezető tanulmány
Nagygyűlést évente egyszer tartottak. Ezen részt kellett venni a vidéki rendes tagoknak is. A nagygyűlésen döntöttek a tagfelvételekről, a pályadíjak odaítéléséről. Ezt követte a nyilvános, ünnepélyes ülés, amit közgyűlésnek neveztek. Ezen rendszerint elhangzott egy nagyobb lélegzetű tudományos előadás, emlékbeszéd kiemelkedő tagtárs fölött, a titoknok beszámolója az éves működésről és itt jelentették be a tagválasztás eredményét, itt adták át a pályadíjakat, a jutalmakat. A felvázolt képből kitűnik, hogy bár a Társaság hat osztályra tagolódott, a munka a kisgyűlések keretében folyt. A hat osztály minden tárgy- és tudományos kérdésben együttesen tanácskozott és határozott. Az osztályok a valóságban nem működtek. Viszonylag hamar megfogalmazódtak az alaprajz és a rendszabások egyes meghatározásaival kapcsolatos észrevételek, szakmai szempontból a kifogások a Társaság összetételét illetően is. Szóvá tették, hogy a tagok egyrésze nem vesz részt a tudóstestület munkájában, sokan politikai szempontok alapján kerültek be a Társaság tagjai közé, érdektelenek a Társaság tevékenységét illetően. Újra meg újra fellángolt a vita a Társaság céljának értelmezése körül. Alig két évvel az alaprajz és a rendszabások jóváhagyása után az addig szerzett tapasztalatok alapján gróf Széchenyi István 1833 februárjában kezdeményezte a szabályzatok módosítását. Gróf Teleki József elnök korainak tartotta a módosítást és feltételezte, hogy az udvar nem járul hozzá. 1833 júliusában királyi állásfoglalás is született, amely szerint nem engedi meg az alapszabályok megváltoztatását. A reformpróbálkozások ennek ellenére folytatódtak. Összegyűjtötték a módosító javaslatokat, amelyek elsősorban a Társaság célja, feladata újrafogalmazására, a tagokkal szemben támasztott szakmai követelmények kialakítására vonatkoztak. A nagygyűlés napirendre tűzte és kialakította a maga álláspontját, az Igazgató Tanács azonban nem tárgyalta meg a javaslatokat. Az 1830-as évek első fele reformtörekvéseinek egy része — azok, amelyek nem voltak ellentétesek az alaprajzban és a rendszabásokban foglaltakkal — az 1836-ban kiadott Névkönyvben a rendszabások után „A M. T Társaság útasító határozatai" címen jelent meg. (8.) Ezek egyrészt a tagválasztásra, a székfoglalók tartására, az elhunyt tagokról szóló megemlékezés módjára, másrészt a Társaság munkálkodásával összefüggésben a kiadványok (Évkönyv, Tudománytár) tartalmi kérdéseire, továbbá a jutalmak odaítélésének feltételeire, a jutalomkérdések kialakítására, a válaszok jutalmazására, a kéziratok elbírálásának szempontjaira vonatkoztak, illetve néhány egyéb kérdésben tartalmazták a Társaság álláspontját. A Társaság munkájában a szakszerűség növelésére irányuló, szervezeti változtatásokat is sürgető törekvések az 1840-es évek első felében ismét felerősödtek. Folytatódtak a viták a Társaság célját illetően: tudományos vagy nyelvművelő intézet-e az Akadémia. Javaslatok fogalmazódtak meg a hat osztálynak négy vagy három osztállyá történő átszervezésérc és ezzel együtt szakkérdésekben az osztályok önállóságának megteremtésére. Bírálták az Igazgató Tanács hatalmát, a tudós testület függő helyzetét. Nagyobb teret igényeltek a temészettudományoknak és nagyobb anyagi támogatást. Mivel az alaprajz, a rendszabások módosítására még mindig nem nyílt lehetőség, a Társaság ismét az „utasító határozatok" műfaját választotta a módosítások hatályba léptetésére. Ez a négy fejezetből és 88 pontból álló szabályzat szerkezetében és tartalmában inkább a rendszabásokhoz hasonlított, mint egy határozat-gyűjteményhez. Az 1846-ban megjelent Névkönyv egységes szerkezetben közölte az 1831-től 1845-ig életbe léptetett változtatásokat, amelyek lényeges kérdésekben nem mentek túl az 1831es alaprajzban és az 1831-es rendszabásokban foglaltakon, nem tartalmaztak szervezeti módosításokat, de részletesebb előírásokkal igyekeztek szakszerűbbé, a követelmé12
