Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)
A két alma mater
75 krajcárt az önképzőkör 1866. máj. 2-án visszafizetett. A kizárás e dátumot megelőző ülések egyikén, valószínűleg 1866 áprilisa előtt következhetett be. A kizárás körülményeiről — mint erre már korábban utaltunk - eredeti dokumentum nem maradt fenn, egy közvetett írásmű azonban megmaradt. Ez a következő: az 1891-től 1894-ig vezetett és utólagosan 1 — 442. lapszámokkal elátott »Érdemkönyv« 253. lapjától a 306. lapig terjedő részén olvasható Pesthy István VIII. osztályú Uzd, Tolna megyei születésű önképzőköri tagnak »A Selmecbányái Lyceumi Petőfi kör története« című hosszabb írása, amelyben a korábbi évtizedekből fennmaradt önképzőköri dokumentumok alapján megírta működésük történetét. Az írásmű keletkezési időpontja 1893 elejére tehető, ugyanis Pesthy munkája előtt lévő írás bejegyzési dátuma az 1893. április 6-i dátumot viseli, míg a Pesthy írását követő bejegyzés 1898. április 17-i dátummal szerepel. Tehát Pesthy István a korábban keletkezett és az önképzőkörben Érdemkönyvi megörökítésre ítélt munkáját 1893. április 7. és április 17 között másolhatta a kötetbe. Az önképzőkör-történetben három helyen emlékezett meg Mikszáth Kálmánról: 1. Petőfivel együtt méltatja a tagságát és szól kizárásáról; 2. Az egykorú dokumentumok alapján összefoglalja önképzőköri tevékenységét; 3. Röviden szól a Korány szerkesztésében betöltött szerepéről. Következzék először az általános méltatás és a kizárás története: 1. »„Magyar Társaságnak" volt két tagja a kik a világ irodalomban kiváló helyet foglalnak. Az egyik már eltávozott az élők sorából, a csatában lehelte ki nagy lelkét, a haza szent szabadságáért küzdve azon szabadságért, melyet tiszta szívéből imádott, a mely szabadság szelleme a különben beteges férfiba új erőt öntött. Az Isten meghallgatta részben kérését, mert az ágyú dörej a csata zaj volt halotti zenéje. De részben nem teljesítette, mert az önkény diadalmaskodott abban a csatában, melyben ő elesett. Nem érhette már azt a gyászos kort, mely a szabadságharcz leveretése után hazánkra jött. Az Isten ettől a nagy fájdalomtól felszabadította őt. Hanem a gyász után bekövetkezett az öröm napja is. Másik költőnk már ezen öröm napokban kezdette pengetni lantját. Ó még most is aratja babérjait. Ez a költőnk Mikszáth Kálmán. Már itt e körben feltűnt nagy tehetsége, fényes elméje, mely különösen a novella írás szerzett neki később halhatatlan érdemeket. Első évben 1863/64-ben volt tagja a körnek, mint VII. osztálybeli tanuló. Vele együtt Moesz tanár úr is, ki már akkor mint alkönyvtáros is szerepel. Munkálkodása az előző években nem volt olyan kielégítő, mint most, mert midőn Petőfi „Végszóhoz" c. költeményét szavalta el, „megmutatá, hogy mennyire haladt az ember rövid idő alatt, ha törekvésében tudni vágyás vagy a szellemi, nem az anyagosdiság, a hanyagság
