Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

A két alma mater

57 A fenti egykori művekből vett idézetek arról tanúskodnak, hogy több homályos pont lelhető fel Mikszáth Selmecbányái diákéveiben, önképzőköri szereplésében és ami a lényeges, az eltelt évszázad során nem kerültek elő az önképző körben bemutatott írások szövegei. Ennek a homálynak eloszlatása és a lappangó kéziratok helyzetének feltárása reményében e kötet sajtó alá rendezője 1976-ban a helyszínen próbálta meg a kérdésekre a választ megkapni. A helyszínén, a Banská átiavnica-i evangélikus lelkészi hivatal igen rossz körülmények között őrzött levéltárában a hajdani líceum oktatással kapcsolatos anyaga nem volt hozzáférhető, sem az osztályzókönyv, sem az anyakönyv, semmi olyan irat, amely a diák Mikszáth iskolai előremenetelére tartalmazott volna valamiféle adatot. De ugyanakkor a líceumban működő önképzőkör tevékenységéről több fennmaradt dokumentum tanúskodott, bár ezek egyike sem tartalmazott közvetlen Mikszáth anyagot. A selmeci helyszíni kutatás eredményeiről e kötet sajtó alá rendezője »Mikszáth Kálmán és Selmecbánya« címmel »A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve« 1982. évi kötetében a 333-354. lapokon tanulmányban adott szá­mot. Ennek az írásnak megjelenése után kereste fel a sajtó alá rendezőt Terray Barnabás nyugalmazott középiskolai tanár és felhívta a figyelmét arra, hogy az Evangélikus Országos Levéltárban megtalálható a selmeci líceum anyakönyvének másolata Mikszáth Kálmán diákkorának éveiből, továbbá a magyarországi közgyűjteményekből hiányzó 1864/65-ös tanévről kiadott nyomtatott Értesítő is. E szóbeli tájékoztatáson kívül Terray Barnabás e kötet sajtó alá ren­dezőjének rendelkézésére bocsátotta »A selmeci líceum nevelő hatása. Petőfi, Mikszáth és tanáraik« című kéziratos tanulmányát. Szíves segítségét e helyütt is köszönettel említjük meg. Terray Barnabás közreműködésével e kötet sajtó alá rendezője átvizsgálta az Evangélikus Országos Levéltár vonatkozó anyagát és ezek után világosabbá váltak az addig homályos és bizonytalan mozzanatok. A selmeci diák Mikszáth Kálmánra vonatkozó forrásokat a következő for­ráscsoportban mutatjuk be: I. Az Evangélikus Országos Levéltárban őrzött anyakönyvmásolatok írónkra vonatkozó adataival kezdjük; II. majd közöljük a három nyomtatott Értesítés megfelelő adatait; III. végül az önképzőköri tevékenységre vonatkozóan a Banska átiavnica­i lelkészi hivatal levéltárában fellelhető adatokat mutatjuk be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom