Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Politika — közélet — újságírás

357 Elég baj azonban, hogy a közönség pártolása nálunk nemigen teszi lehetővé a jót, mert amikor nem hajlik is a rosszhoz, a jóval szemben igen gyakran választja a semmit. S ha mégis bizalommal intézzük hozzá ez előfizetési felhívást, tesszük ezt ab­ban a reményben, hogy egy megújult öreg barát (éppen a jövő évben lesz lapunk húsz esztendős) kopogtat az ajtón, akit bizonyosan beeresztenek. Budapest, 1882. november végén. A felelős szerkesztők: Borostyám Nándor Mikszáth Kálmán Itt említjük meg, hogy a képes hetilap ugyanebben a számában 7 látott napvilágot ifj. Ábrányi Kornél »Mire szerkesztőkké leszünk« című (»Levél Mik­száth Kálmánhoz«) alcímmel jelzett tárcája. Ennek szövegét — fiktív levélformája miatt — Méreiné Juhász Margit beiktatta a MKÖM levelezés kötetébe, ezért e helyen közlésétől eltekintünk. 8 Az 1883. év második évnegyede előtt a társszerkesztők Olvasóinkhoz címmel a hetilap 1883. március 25-i számában 9 az alábbi névjelzés nélküli felhívást bocsá­tották közre: OLVASÓINKHOZ Lapunk jelen száma utolsó lévén a január-márciusi évnegyedben, t. olvasóinkat fölkérjük, hogy a Magyarország és a Nagyvilág-ra a lefolyt elő­fizetéseket megújítani szíveskedjenek. A szerkesztőség továbbra is azon lesz, hogy úgy tartalom, mint képek tekintetében magas színvonalon álló lapot nyújtson a magyar értelmiségnek. Munkatársaink fényes köre, melyben számos kiváló írónk foglal helyet lehetővé teszi, hogy elérjük e magunk elé tűzött célt. Költeményeket a lefolyt hónapokban Ábrányi Emil, Bartók Lajos, Dalmady Győző, Endrődy Sándor, Inczédy László, Komócsy József, Reviczky Gyula, Szász Károly, Szabó Sándor, Pásztói, Vajda János stb. írtak lapunk számára. Prózai dolgozatokat pedig többek között Csiky Gergely, Frankenburg Adolf, Gyóry Vilmos, Degré Alajos, P. Szath­7. 1882. dec. 3., 49. sz. 873.1. 8. L. MKÖM 24. köt. 218-221.1., jegyzet 314.1. 9. 12. sz. 191.1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom