Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)
Politika — közélet — újságírás
291 A tiszaeszlári perről napról napra közzétett híreket és beszámolókat végigolvasva a mai olvasóban is felmerülhet a kérdés: mindig az igazat írta-e Mikszáth? A kérdést azonban így nem lehet feltenni. Mint ahogy nem létezik tértől és időtől elvonatkoztatott abszolút helyzet, úgy ilyen esetekben sincs és nem is lehet abszolút igazság. A tiszaeszlári ügy kirobbanásának és kiterebélyesedésének vázlatos bemutatásakor érzékelhette az olvasó, hogy az ország közvéleményét felfokozott állapotba hozta a rituális gyilkossággal, a vérváddal illetett tiszaeszlári zsidók sorsa. A korábban látensen meglevő, nagyobb társadalmi visszhangot nem keltő antiszemitizmus hirtelen fellángolt. Az előzőekből kitűnt, hogy a sajtó hasábjain kívül az idea megszállotai a parlamenti szószéket is arra igyekeztek felhasználni, hogy fellobbantsák az antiszemitizmus tüzét, és amikor ez sikerült, mindent elkövettek annak érdekében, hogy további gyúanyaggal táplálják ezt a középkor máglyafényeit idéző lángot... Mikszáthnak a korabeli kezdődő antiszemita agitációval kapcsolatos álláspontjának érzékeltetéséből kitűnt, hogy egész habitusa, egyéniségének alapvonása a faji elkülönítés elleni tiltakozásra késztették. Elutasította az általánosítást és az abból levont következtetéseket, mint kora liberális embere az asszimiláció mellett tört lándzsát. Az 1882 májusa után írott parlamenti karcolataiban is méltatlannak tartotta az ott hangoztatott durva antiszemita támadásokat, az irónia és a gúny vagy a szóra sem érdemesítés álláspontjára helyezkedett. A tiszaeszlári perről közzétett írásait is ez a szemlélet hatotta át. Nem tartozott azok közé, akik a vád megerősítését várták a pertől. Hitt abban, hogy a nyíregyházi tárgyalás fényt fog deríteni mindarra a sok homályra, ami az eltelt év alatt felhalmozódott. Ezt a meggyőződést nem is rejtette véka alá. Scharf Móric kihallgatásáról szólva írta le a következőket: »A vérvádban Móric vallomása az egyedüli támpont. A fiú viseletétől nemcsak sok függött, de majdnem minden attól függött.« 5 4 Mikszáth — mint ahogy a legköznapibb publicisztikai esetben sem tudta félretenni írói látásmódját és csak hírlapíróként megírni témáját — a Nyíregyházáról küldött beszámolóiban is az emberi tevékenység belső rugóit kereste. A legnagyobb rejtély számára a tizennégy éves Scharf Móric volt. Figyelte minden mozdulatát. Megörökítette belépését: »Majdnem futva jött, sehova se nézett a világért, szemeit merőn a földre szegzé«. 5 5 Fürkész szemmel kísérte a tanúk korlátjánál tanúsított magatartását: „A fiú pedig csak mindig jobban-jobban odalapul azokhoz a korlátokhoz, mintha szeretné átfúrni magát, hogy egy sorompó 54. 139:35-140: 1. 55. 141 : 11-12.
