Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)
Élmény és olvasmányélmény
158 A szerény »sőt még ezután szándékozom némi erőfeszítést tenni hogy dicsőségének nagyságához némi téglákkal tehetségem szerint én is hozzájáruljak« az első megfogalmazása a művészi szándék érlelődésének. A fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint Mikszáth az 1904-es évet az anyaggyűjtésre, Jókai életével való beható megismerkedésre, az író kortársainak, barátainak vallatására fordította. Mikszáth Kálmánné visszaemlékezésében a következőket írja erről a periódusról: »Amint hazajöttünk, nyomban készült Komáromba. László fiam beszélte, aki elkísérte, apját sohasem látta ilyen agilisnak, mint ott. Már a kora délelótt folyamán elmentek a Szombati utcába a Jókai szülőházát megnézni, ebéd után is rögtön odamentek, Isten és csak talán ő tudta, a szürke tömör falak mögött micsoda színes képek tárultak lelki szemei elé. Innen elment a Vármegyeház utcába, ahol Jókai gyermekkorát élte. A kapunál áhítattal megállt, és végignézett az utcán, mintha maga előtt látná Móricot, a szelíd kis fiúcskát, amint félénken tekinget az alig egy-kétszáz lépésnyire fekvő iskolaépület felé, majd vissza a kapu felé, ahol imádott Eszter nővére őrködött, hogy szerencsésen bejusson az iskolaépületbe... Majd bemegy az uram a ház belsejébe, sorra járja a szobákat, mintha keresné annak a temérdek hősnek, hősnőnek alakjait, melyek Jókai fantáziáját benépesítették... Kimegy az udvarra, megcsörren a kavics lábai alatt. — Jaj Istenem! Nem-e ezek a kavicsok, melyeket a kis Móric a ház építésekor kis szoknyácskájában összehordott? A kertbe lépve halkan, meghatva figyeli az öreg fákat, melyeknek lombjai, levelei Jókainak ifjúkorában suttogtak, és melyeknek árnyékában csendes holdvilágos estéken Petőfivel szőtte aranyálmait. Hej, ha ezek a fák most szólhatnának! Ha ezek ezt elmondani tudnák! Avagy valaki azt megértené... A fiatal nemzedék alig emlékezik a nagyasszonyra, Pulay Máriára ... Pedig őróla szeretett volna sokat tudni, sokat hallani! Még a föld porában is lábai nyomát keresi.. .« 3 Révai is megemlíti a komáromi utazást, az anyaggyűjtés fáradságos munkáját. »Mikszáth Kálmán két télen át dolgozott ezen a munkán — írja - . Mindkét télen át jóformán naponként dél felé bejött hozzánk és átadott valami komissziót. A levelezést ugyanis nem ő maga végezte, mert ez is nagyon akadályozta volna munkájában. A mi irodánk végezte helyette ezt a munkát, az fordult levélben mindazokhoz, akiktől valamely felvilágosítás kellett volna; sokszor igen jelentéktelen apró dolgokról, sokszor igen fontos dologról kellett tudakozódni.« 4 Az említett széleskörű levelezés legnagyobb része sajnos elveszett, vagy legalábbis 3. Mikszáth Kálmánné: I. m. 1922. kiad. 199; 1957. kiad. 268 - 269. 4. Révai: I. m. 207.
