Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Élmény és olvasmányélmény

119 történet a vármegye ellen van irányozva. Kérlek, mondd meg neki, hogy ez eszem ágában sem volt és békítsd ki velem valahogy. Elmondtam úgy, mint elmondtam egyéb komikus eseteket, tendencia nélkül, s ő mindég előnyösebb helyzetben van, mint én, mert az ö története a két részeg csendőrrel nagyon sokkal komolyabb jelenség, s csak mutatja, hogy a legjobb intézmények is miképp romlanak meg kezünk alatt. De vonjuk ki mindezekből a tanulságot: Ha valamit elbeszélünk, egy emberre hivatkozva, akit egy egy kicsit respektálunk, ebben az esetben a költőnek is kötelessége nem engedni tért a fantáziának. Őszinte híved Grünwald Béla. Köszönöm a leckét, melyből sima kézzel ki van szedve minden csípősség, — de mégsem fogadhatom el megjegyzés nélkül. Hogy a delikvenseken nagyon jóízűen nevetett Grünwald Béla, mikor azok a pandúrjait behozták, azon nem kételkedhetem, de ha Grünwald Bélát a közönség elé állítom, hogy az ő kiváló politikai egyénisége a kisszerű téma keretében is csak némileg rajzolva látszassék, legalább is sírva kellett volna őt szerepeltetnem. Én azonban elengedtem neki a könnyeket. Mert nem szeretek megríkatni senkit. (Aztán úgyis elég gyászban képzeli most őket az ország Szilágyi miatt.) Én csak annyit mondtam, hogy mélyen elszomorodott. Mert neki a szomorúság áll jól ebben az esetben. S íme megcsipked (igaz, hogy az ő kedves szeretetreméltó modorában) s kívánja, ösmerjem el, hogy ő nevetett a garázda pandúrokon, mint ahogy nevetett volna például valamelyik tajtékpipás régi viceispán, aki most a Tisza háta mögött könyököl. ... Neki minden áron mosoly kell az ajkaira. Hja, csakhogy ez nem megy! Vagy tessék szeretetteljesen mosolyogni a vármegye gyarlóságain és akkor mellette szavazni, vagy tessék a centralizáció mellett beszélni és akkor mélyen elszomorodni a gyarlóságokon.