Fekete Gézáné (szerk.): Telekiek alapítványa. Az Akadémiai Könyvtár az alapítástól az önálló könyvtárépületig 1826–1988 (A MTAK közleményei 24. Budapest, 1989)

"Példamutató nagy ünnep"

metriai értékelését. Kidolgozták 128 természettudományos szakterület idézett­ségi „mércéjét", amely segédeszközül szolgál országok, intézmények, kutató­csoportok tevékenységének idézettség szerinti értékeléséhez. A kutatások eredményeinek jelentős része napvilágot lát abban az új sorozat­ban, amelyet Informatika és Tudomány elemzés címmel a Könyvtár indított el 1981-ben. Érdemes idézni Szentágothai János előszavának néhány mondatát. „A tudománymetria, amint azt a nemzetközi, elsősorban a szovjetunióbeli tapasztalatok is mutatják, a tudományos kutatási tevékenység mechanizmusá­nak jobb megismerésével jelentős szerepet vihet a kutatásértékelés és irányítás területén." „Mint minden új tudománynak, a tudománymetriának is vannak vitatható eredményei, lelkes hívei és ellenzői. Az igazság, mint általában, itt is valahol középen van." 2 Több mint tíz év telt el az első tudománymetriai eredményeket bemutató hazai cikk megjelenése óta. 3 A tudománymetria ma már túlnőtt azon a fejlődési korszakon, hogy létjogosultságát, fontosságát bizonyítani kellene, fokozatosan elfoglalja helyét a tudományágazatok között. Köszönhető ez annak is, hogy jelentős mértékben hozzájárul mind a tudománytörténet, a tudományszocioló­gia, tudományfilozófia, prognosztika, informatika, a könyvtártan, a közgazda­ságtan, mind pedig a gyakorlati tudománypolitika és kutatásirányítás felada­tainak megoldásához — ahogyan a tudománymetria eredményeit bemutató írás jellemzi a tudománymetria mai helyzetét. 4 A Könyvtár e viszonylag fiatal egységének színvonalas és nemzetközileg is elismert tevékenysége is hozzájárult ehhez a fejlődéshez, munkájával hasznos szolgálatot tesz a hazai kutatásirányításnak. Az Akadémiai Könyvtár keretében működik az 1964-ben alapított Akadémiai Levéltár. Gyűjti és őrzi az Akadémia, a legújabbkori hazai tudománypolitika történetének gazdag forrásanyagát, ellátja az MTA Központi Hivatala Közpon­ti Irattárának funkcióját. Amikor a tudományszervezésnek, a kutatásirányí­tásnak a Könyvtár által nyújtott segítségéről szólunk, nem feledkezhetünk meg arról a készséges, pontos felvilágosításról, adatszolgáltatásról, amivel a Levéltár segíti a „napi" tudománypolitikát és kutatásirányítást. Rejtő István AZ ADADÉMIA-TÖRTÉNET ÍRÁSÁNAK EGYIK MŰHELYE Az Akadémia létezésének, tevékenységének első irattári nyoma az 1830-as évből származik. Ekkor vették számba az Akadémiával kapcsolatos irományo­kat. A deponált iratok első négy darabja még a korábbi évekből datálódott: 2 BRAUN TIBOR—BUJDOSÓ ERNŐ—RUFF IMRE: A tudomány mint a mérés tárgya. MTA Könyvtára, 1981. 3 RUFF IMRE—BRAUN TIBOR: A tudománymetria alkalmazása tudományágazati elem­zésre. Magyar Tudomány, 1977. 2. szám 4VINKX,ER PÉTER: Bujdosó Tibor „Bibliometria és tudománymetria" Magyar Tudo­mány, 1987. 9. szám. 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom