M. Kondor Viktória: A Hornyánszky-nyomda és az Akadémia könyvkiadása (A MTAK közleményei 22. Budapest, 1989)
III. Az akadémia támogatásával és a Hornyánszky cég kockázatára kiadott művek
140 Két évvel később, amikor már a Tájszótár pótkötetéhez szükséges munkálatok folytak - 1903. március 28-án - Szinnyei a következő beadványt intézte a Nyelvtudományi Bizottsághoz: "Tisztelt Bizottság! Az Akadémia első osztályának f. hó 23-án tartott fölolvasó ülésében Lehr Albert 1. tag alulírottra mint a M. Tájszótár szerkesztőjére azt a kemény ítéletet mondta ki, hogy 'nem áll a föladat magaslatán,' - 'nem ismeri eléggé a nép nyelvét',- 'nem dolgozik kellő kritikával'. Minthogy ez a sújtó ítélet, amely az osztály egyik tekintélyes nyelvész tagjának ajkairól nyilvános ülésben hangzott el, nemcsak az eddig megjelent két kötet hitelét teheti tönkre, hanem a szerkesztő rátermettségének kerek tagadásával az ezután kiadandó részre is előre rásüti a megbízhatatlanság bélyegét: az én nézetem szerint a t. Bizottság nem veheti közömbösen, hanem legalább a még hátralévő rész érdekében tartozik vele foglalkozni. Ennélfogva arra kérem a t. Bizottságot: méltóztassék a M. Tájszótárnak eddig megjelent két kötetét beható bírálat alá venni, és ha az derül ki, hogy a fönnemlített megsemmisítő ítéletet megérdemeltem, akkor méltóztassék a munka folytatásával másvalakit bízni meg. Ha pedig a bírálat eredménye az lesz, hogy engem méltatlanság ért, akkor méltóztassék nekem igazságot szolgáltatni." 6 2 Az év november 14-i ülésen a "jegyzőkönyv hitelesítése után fölszólal Petz Gedeon. Előadja, hogy a Magyar Tájszótár ügye tulajdonképpen el van intézve a Bpesti Szemlében folyt vita rendjén, a bizottság tehát megkérhetné az elnököt, hogy beadványát mint tárgytalant vonja vissza. - Az elnök jelenti, hogy a hallott megokolás alapján szívesen eláll beadványa tárgyalásától." A következő napirendi pont (2.) "Szinnyei Jjózsef] elnök jelentése a M[agyar] Tájszótár munkálatainak jelenlegi állásáról. Az utóbbi években a bizottságtól intézett gyűjtések az anyagot több ezer adattal gyarapították, a M[agyar] Nyelvőr újabb kötetei is föl vannak dolgozva kettő híján, így tehát a szerkesztő lassankint hozzáláthat a pótkötetek összeállításához. Maga a pótló rész mintegy 60 ív lesz, ehhez járulnak külön szójegyzékek (kaszárnyai szók, dajkaszók, állathívó szók stb.) és szómutató, úgyhogy az egész kötet mintegy száz ív lesz. Az előadó figyelmezteti a bizottságot, milyen különös lesz, ha 167 ívnyi munka mellé 100 ívnyi pótkötetet adunk s ha egy ilyen vegyes tartalmú kötetre 10.000 korona tiszteletdíjat költünk. Nézete szerint - mivel az anyag ilyen váratlan bőséggel gyarapodik s mivel az alakuló Nyelvtudományi Társaság csak most fogja szervezni a rendszeres anyaggyűjtést - célszerűbb volna néhány évig várni s aztán minden rendelkezésre álló anyagot egyesíteni a M[agyar] Tájszótárnak egy takarékosabban rendezett kiadásában. A bizottság egyelőre nem határoz a dologban." 6 3 62. Szinnyei József beadványa az M. T. A. Nyelvtudományi Bizottságának 1903. március 28. bekötve a Ny. T. biz. jegyzőkönyveihez 1903. ápr. 27-i bizottsági jegyzőkönyv után K. 1568. 303 fólión. 63. K. 1568.1903. november 14-i ülés 1, 2, 3 pont