Fráter Jánosné: Az MTA könyvtári bizottságának iratai, 1866–1949 (A MTAK közleményei 20. Budapest, 1988)
A Könyvtári Bizottság iratai 1866-1949
90 Többeknek hozzászólása után a főkönyvtárnok előterjeszti, hogy a kéziratok értékét több hozzáértő akadémiai taggal megbeszélte s hogy mind ő, mind pedig a fölkért akadémiai tagok úgy találták, hogy a felajánlott kéziratok árát a legjobb akarattal sem lehet 2000 koronánál többre becsülni s ennek következtében ő szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a könyvtár e kéziratokért 2000 koronánál többet nem ajánlhat, s ezt is csak abban az esetben, ha az 1908-iki kötségvetésbe a könyvtár számára fölvett 18 000 korona a következő évekre is ugyanazon összegben fog majd folyósíttatni. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a Magyar Tud. Akadémia a másik 2000 koronát valamely más rovatból az özvegy számára kiutalványozhassa. A bizottság a főkönyvtárnok előterjesztése értelmében 1910-ben és 1911-ben a könyvtár rovatából 1000—1000 korona kiutalványozását jóváhagyja. 4. A vallás- és közoktatásügyi ministerium 346/908 eln. sz. leiratával kéri az Akadémiát, hogy a new-yorki Public Library magyar osztálya számára kiadványai közül alkalmasnak látszó sorozatot díjtalanul engedne át. Főkönyvtárnok javaslatára a bizottság elhatározza, hogy a Magyar Tud. Akadémia könyvkiadó vállalatában megjelent azon munkákból, melyekből legalább is 50 példány még rendelkezésre áll, egy-egy példány engedtessék át. Ezek után Elnök az ülést berekeszti. Láttam Szily Kálmán Berzeviczy Albert Jelzete: MTAKRAL K1563 (K 805:1908/28) 53 [JEGYZŐKÖNYV] 1911. A Könyvtári Bizottság 1911. május 8-ikán Berzeviczy Albert akadémiai elnök úr elnöklete alatt ülést tartott, melyen jelen voltak: Entz Géza, Fejérpataky László, Ferenczy Zoltán, Goldziher Ignác, Heinrich Gusztáv, Pauer Imre, Plósz Sándor, Rados Gusztáv, ifj. Szinnyei József bizottsági tagok. Jegyző: Szily Kálmán főkönyvtárnok. 1. A főkönyvtárnok jelenti, hogy néh. Kautz Gyula igazg. és rendes tag hátrahagyott kéziratait, szakok szerint rendezve, mint a család ajándékát három nagy ládában átvette s megőrzés végett a kézirattárban elhelyezte. Az Akadémia köszönetét a legközelebbi összes ülés fogja kifejezni.