F. Csanak Dóra: Egy debreceni kereskedő Nyugat-Európában. Csanak József úti levelei 1862-ből (A MTAK közleményei 19. Budapest, 1987)
Úti levelek
30 hallatára. A 67 sorozatú és 7800 sípú colossus a rendes orgonahangokon kívül, — melyek most közel, majd távolesők, most erősek, majd lágyan hangzók, — a fuvola, síp, hegedű és más zeneszerek hangját is mesterileg utánozottan adja, sőt az emberi hangot is úgy megközelíti, hogy én ennél szebbet sohasem hallottam. Szellő susogása, vihar zúgása, mennydörgés, végítélet, a föld s minden rajta levő összeomlása távoli jajgatás, és sivítás közt, mind hallatodra megy végbe, s hogy illusiód még nagyobb legyen: a hely, hol mindezek történnek, homályba van burkolva. — Szerettem volna reggelig hallgatni, azért az egy frankért pedig, amennyiért bemeneti jegyet adnak, nagyobb élvezetet alig szerezhettem volna magamnak. Tartott esteli 8 órától 9 1/4 óráig. — Ezt az ötnegyed órát életem legnevezetesebjei közé számítom, s óhajtom: bár az orgona hangjai örökké emlékezetemben maradhatnának! Egyébiránt Freiburgba jövetelünk körülményeit is érdemes, hogy veled közöljem. A Genfből Lausanneig hozott gőzhajón folytonos gyönyörködésben voltunk a tó parjain elszórt úri lakok és egyéb épületek, fehéren kígyózó gyalog- és széké rutáktól áthasított erdők, virágzó kertek és rétek felett. Sehol semmi pusztaság, mindenütt zöldelő szépség, melynek az emelkedés és mélyedés csak új meg új ingert kölcsönöz. Ezt az országot a természet is széppé teremtette, de az emberi kéz nagyot emelt az eredeti szépségen. Igaz marad az, hogy sokkal szebb még a természet is, ha emberi kéz jön segítségére, s csak az emberi ész és akarattal egyesült természet az, mely egy vidéket valóban kiessé alakíthat. Itt már látszik az egyesült erők hatalmas működése. Lausanneból vasúton jöttünk idáig. Szokottnak kell már lenned az emberek müveiben való bizakodáshoz, hogy e vasúton utazni bátorkodjál. Most a magas part fokonkint emelkedő oldalán, majd — ha a kikerülés lehetlen volt, — lőporral szétvetett sziklák kétfelől meredező falai közt, majd ismét a hegyek gyomrában, kábító sötétségű alagutakon át visz a tűzszekér, s pillanatonkint ha széttekintesz, hasonlíthatatlan méltóságú havasokat látsz magad felett, vagy gyönyörűen mosolygó világot lábaid alatt, irtózatos sziklahasadékokban folyó víz felett robogsz el, s bámulsz az ezeket áthidalt vállalkozók merészségén és erején. Freiburgban tudtunk nélkül nagy szerencsével választottuk a szállodát. Ablakunkból kinézve borzasztó szépség tárul előttünk. Lenn mély sziklavölgyben, különféle lakak mentében, folyóvá nőtt patak csörtet elő két sziklafal közül, melyeket 1000 lábnyi magasságban lebegő híddal kötöttek össze, melyben csak vas 5000 mázsányi van, hogy a máskép félnapi utat 4-5 perc alatt megtehessék. Az így előállott látványt emelik a hegyoldalon, korábbi századokból felmaradt vártornyok és falak. — Amit eddig láttam, azt még mindet dicsérem; de ez nem lehet ok arra, hogy amit ezután szépet és nagyot látok, annak is meg ne adjam a magáét. Ez a kilátás pedig a freiburgi szálloda ablakából oly szép és nagyszerű, hogy emlékeznem kellett róla.
