Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)

Levelek

48 Poétái lélek van bennek ' s Poétái nyelv. Tanácsolá hogy ne a' Gothoktol vegyek leczkét hanem a Görögöktől azoknál van a' való egyszerű Fenség, megvallotta hogy azon kifejezéseket mellyeket Kölcsey dagályosaknak nevez Schillertől és Matthisontól vette. Nem szereti ő ha a* Poéta okoskodik, a' versben csak a' szívnek 's képzeletnek kell uralkodniok nem az észnek. A' Németek úgymond azért nem hághatnak a' Poezisben nyomunkba is, mert nagyon is philosphusok, 's attól fél hogy ujabb Költőink kik német példányok után indulván philosphiát kevernek verseikbe elfogják korcsosítani nemzeti Poezisiinket. Engemet nagyon intett hogy Drámákat irjak mivel ezen az uton legtöbbet is lehet használni a* Honnak, a* Drámákban való szegénységünk lévén a' nemzeti Játékszín fel nem emelkedhetésének egyik oka, 's legtöbb becsületet 's hasznot is lehet várni. Berzsenyi most Magyar Poétikát dolgozik prózában, beszéli milyen lankasztó reá nézve a' prózai munka. Boszankodik azokra kik a* Neologomániában süllődnek a' mint ezen tárgyról szóllott az nagyon megegyez az én princípiumommal, 's majd csak szóval mondom el neked, — tőled értettem hogy Berzsenyinek egy Ódája lesz az Aurórában de magától tudom hogy nem lesz. Szerencsének állitá hogy Kazinczyval levelezésbe jöttem 's javallá hogy irjak Szent Miklósynak is ezek lévén minden Magyar írók köztt kiket ő legtöbbre becsül. — Szept. 21d. volt szerencsém Málvinához ki magát attyával együtt szegény Muzeumomban megalázván nekem azt a szerencsét engedte hogy valamit emlékül Stammbuchjába írhassak, ' s én a' te nevedet viselő lapot megelőzőre Himfynek ezen dalát irám: Olvastam én a' verseket etc. etc. Hozott Árpádia számára is három darab verset 1., Gróf Zsigray Titusz' születésére 2., Három szép érzés 3., Kedves Sírjánál, mondd-meg Kovacsóczynak hogy ha lemegyek lefogom vinni. A' dohány magra mire le megyünk készen várj bennünket. Itt vegyed újra dolgozott Sonettemet: Az Éneklő Mimílihez. Hogy bíbor-szád égő rubinjain, Hő érzeményid hangra olvadának, 'S Klavírod lágyan-édes hangzatának, A' menny felé lebegtek árjain: Szivolvasztó dalodnak lángjain, Érzelmeim most tűzre lobbanának, Majd tiszta, mély, szent hangok áradának, Szivemnek csenddel rezgő húrjain. A' lángba-gyúladtt orcza' fény-sugára, A' hullámzó kebel, a' bájos ének Kecses zengzetje, 's a' setét szemek, Mellyekben eggy ezüst-könnyű remeg — Elísiont nyitottak, 's felvivének, A' kény', gyönyör', 's idv' legmagasbb fokára.