Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)

Bevezető

15 Művészileg jelentéktelen versei végtelenül mesterkéltek, (de rendkívül jellemzőek). Amikor Szent István éjjelén az erdőben sétál, persze a jövőről álmodik, szerelmes és epekedő verset ír így: A' csillagos Égnek pislogó mécseit Sóhajtva nézem 'S valyon Lilám rájok (:tőlök azt kérdezem:) Véti e' szemeit? "Lila", akiről itt szó esik, és aki Csokonai Lillájáról kapta nevét, a valóságban a Komárom megyei Csepen élt, s Thaly Juliskának hívták. Sem társadalmi helyzetük, sem szülői rosszindulat nem tiltotta őket egymástól, sűrűn találkoztak is; jegyességük azért nyülott hét évre, mert Stettnernek egzisztenciát kellett — volna — teremtenie közös életükhöz. (Házasságuk anyagi alapját végül Juliska hozománya tette lehetővé. ) Mindez sokféle érzelmi hullámot kavarhatott, de Stettner ezeket csak egyszer érinti, nem sokkal házassága előtt egy Vörösmartyhoz írott levelében. Addig, amikor fölidézi szerelmesét, "bíbor szája égő rubinjai" jelennek meg előtte, s "hó érzeményeire" gondol. (Például Az Éneklő Mimilihe

z című versében.) A "hó érzemények" azért érdemelnek némi figyelmet, mert elemzésük érzékelteti, hogyan transzponálódik a 19. század elején egy valóságos szerelem az irodalmi fogantatású költészethez szükséges élményforrássá. Erre a célra a házasság kérdését oly határozottan elősegítő hús-vér lányt elérhetetlenné és eszményivé kellett tennie. Olyanná, aki a bizalmas együttlétek alatt sem ébreszt testi vágyat, s aki után csak epekedik, álmodozik, mint Vörösmarty Perczel Etelkáról. A szalonokban és lugasokban olvasgató, társalkodó fiatalember képzeletét az álmodozások szabadítják föl. E fölszabadítást azonban erősen korlátozzák az olvasmányok, s a szerelemnek is divatjuk hatásához kell idomulnia: azaz eleve elérhetetlennek, fájdalmasnak, lemondónak kell lennie. A költőnek erre volt szüksége, mert amint Fábiánnak írta 1821. szeptember 21-én: "Én részemről azt tartom Kisfaludyval: hogy Szerelem és Hazafiúság nélkül minden eddig volt és még leendő nagy Poetaknak Quintesentiaja is keveset ér". Stettner költői célkitűzéseiben a divatos szerelem kapott nagyobb hangsúlyt, de ez sem juttatta nagyobb művészi teljesítményhez. Az irodalmi életben betöltött későbbi szerepét másnak köszönhette. Már 1819ben meglepően jó és nagy könyvtára volt, amiben a magyar költészetet még Kisfaludy Sándor képviselte a legnagyobb súllyal, s világirodalmi tájékozódásáról a divatos Matthison, Korner és Kotzebue tanúskodtak. Már itt föltűnik azonban Goethe és Schiller jelentőségének a fölismerése és a tudományos, történeti, esztétikai munkák nagy száma. Könyveinek legnagyobb része német nyelvű, noha tudjuk, hogy már a húszas évek elején olvasott olaszul és franciául is. Az említett vázlatkönyvben 1822-es dátummal található, a Hébe 1825-ös számában megjelent Szonet

t című versében Cervantes, Schlegel és Shakespeare nevét emelte ki a világirodalomból példakép gyanánt; s mivel az említett könyvtárlistában csak a német tudós műveit találjuk meg, arra következtethetünk, hogy Schlegel ébresztette föl érdeklődését Cervantes és Shakespeare iránt. Ez fordulatot hozott irodalmi tájékozódásában, amit tovább erősített korai kapcsolata Kazinczyval és az újabb magyar irodalommal. (Kazinczy tiszteletére utal