Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)

Levelek

118 86. Fábián Gábor — Toldy Ferencnek Arad, August 29kén 1838. Kedves Barátom! Látván, hogy Athenaeum számára minap küldött czikkelyeimet maholnap egészen felhasználandjátok: ezennel küldök ismét ugyanazon Írótól ' s ugyanazon végre uj hat, rövid, de — mint vélem — közérdekű és korszerű czikkelyt. Majd szolgálok később holmi eredeti darabokkal is. — Toqueville fordításában hatalmasan hala­dok, 'a reménységem van, hogy a' jövő országgyűlés megnyílásáig az egésszel készen leszek. Sajnálom, hogy ez úttal odafent a' gyűlésen veletek nem lehettem. Az okok, mellyek eltartóztattak, igen fontosak, t.i. feleségem szülése, 's a* megyei tiszt­választásokhoz való készületek De a' leopoldi vásárkor szándékom van okvetlen felmenni, még pedig ugy, hogy vagy három hétig fent múlathassak. Kérlek az ide mellékelt levelet add ált Miska barátunknak, 's verd jól fejébe, hogy az Évkönyv Illik kötetét ' s egész zsebszótárt ez alkalommal megküldeni el ne felejtse, mert különben én is mindjárt Criticát küldök ellene a' Rajzolatokba! Köszöntöm Stettnert, Bajzát és Czuczort, 's vagyok barátod Fábián i 87. Stettner György — Toldy Ferencnek | Kivonat | Pápa, Oct. 21d. 1838. A levél kezdete: Bátorkodtak egy barátságos kéréssel terhelni. A' pápai Casino által gróf Széchenyi olajban festett képének megszerzésére felhatalmazva lévén, a' mult Septemberben Budán a' várban országház utczában, 128dik szám alatt Kremer József üvegkeres­kedésében, találtam a nemes grófnak Schöft által csaknem életnagyságban festett térképét, 's azt pompás rámástul 120 pengő forintban ki is alkuttam, Kéri Toldyt, vegye meg a képet, s a kereskedővel azt minél előbb fénymázzal (firniss) bevonatván, egy alkalmas tokba úgy becsinál­tassa, hogy parasztkocsin rázkódás által is semmi kár benne ne essék; hogy a' midőn, talán még a' héten, egy odamenő alkalmatosságtól, a' 120 pforintot 's le­velemet veendi, tüstén általadhassa. A' bepakolási költséget, levelemnek átadója 's a' kép* átvevője, meg fogja téríteni. Édes Barátom! igen le fogsz kötelezni ezen kérésembeni buzgó eljárásoddal. De ezen Fölül az ügy is érdemli figyelmedet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom